az index
 
„A kultura úgy hull le rólam, mint ruha másról boldog szerelemben” – állítólag egyszer szólalt meg a néma kalapos ember, és ezt mondta a Nagymező utca dús bús platánjai alatt állva, felhúzott bal lábbal a piszkos falnak támaszkodva ott, ahol az egyik platánra hosszúkás konzervdoboz van szögelve csikktartónak. Páran hallották, de hallucinációnak, víziónak vélték, a csatornák hangjának, vagy a postás guruló kocsija megolajozatlan kerekéből felsóhajtó nyiszogásának, altéri nesznek, sziszogó lökéshullámnak az égből, a felhőről lehulló kondenzcsík zajpamacsnak, mert a néma kalapos ember nem beszélthetett így. Bizonyára nem is mondta, hiszen hogyan is lehetetne olvasott egy néma utcai ember.

Viszont artikulálatlan hangokat tud kiadni, és mutogatni is jól és nagy kedvvel, például el tudja gesztikulálni, hogy nem iszik, és teljesen érthetően, mindenki számámára világosan, hogy nem a folyadékbevitel megtagadásáról van szó az esetében, hanem arról, hogy nem fogyaszt alkoholt, ami a státuszából, hogy az utcán él, de legalábbis az utcán tartózkodik naphosszat, minden egyes áldott nap reggeltől estig ott van ezen a pár száz méteres, kiöblösödő, fás, parkolós szakaszon, a csatatéren, ahol vagy 100 kocsinak jut hely, jobb esetben 105-nek, ha szorosan állnak, abból három rokkant, egy a templomnál, imához, kettő a korábbi Fleischer ingszaküzlet előtt, az Andrássy út és a Király utca között, logikusan következett volna, hiszen mindenki tudja, hogy ezt az életmódot máshogyan nem lehet elviselni, csak jelentős mennyiségű alkohol, vagy más tudatmódosító szerek rendszeres napi bevitelével, hogy egy kicsit, csak órákra vagy pillanatokra, jobb, vagy legalább elviselhetőbb legyen az élet, a világörökségtől egy köpésre.

Ahogy az összes, az autók parkolóba való, gyakran fenyegető beintéséből hétköznap betevőt szerző huszonéves srác az idő nagy részében be van állva. Ki tudja, mitől, frontin, xanax, vagy biófű, vagy bármi, ami kéznél van és olcsó és hatékonyan üt az agyra, és olyankor üvöltözve vitatkoznak egymással és a járókelőkkel, és kukát rúgdosva átkozódnak és fenyegetően kéregetnek a beintett kosztümös csinos nőktől, akik tán színházba, fordrászhoz, randevúra vagy légyottra érkeznek ide, a pesti bródvéjre, vagy tucat fordrászat van a környéken, az Ó utca a pesti fodrász mekka, akik félelmükben, hogy hozzájuk ér, vagy csak a közelükbe jön a piszkos, büdös, aggresszív állat, tejelnek. Ötszázas, ezres. Sok nős napokon a beintők délutánra kiütik magukat és a földön a vizeletükben fetrengenek vagy a fák tövében, kapualjakban kidőlve, kiütve, öntudatlan állapotban alszanak. De a tetovált dzsippes is penget, félti a kocsiját, és igazából azt se szeretné kipróbálni, ha hárman nekimennek, anyagra gyűjtve. Csak a foga között szitkozódik, hogy ezeket a patkányokat szarért nem dobták le a tajgetoszról. Itt egy ezres, bazmeg.

A néma kalapos ember szintén részt vesz az üzletben, amit azért jól keresztülhúzott az önkormányzatok kicsinálásra bevezetett ingyenes parkolás, ha nem rám szavaztatok, dögöljetek meg, mocskos pestiek, hiszen nem annyira mozognak a kocsik, kevesebb a lóvé, lefeleződött a bevétel, amiből van feszültség, de stílussal, módjával és eleganciával, méltóságon alulinak tartana ilyen viselkedést, meg persze bölcs belátás is van ebben, mert ha újjat húzna a drogra hajtó ifjabbakkal, ha a kelleténél jobban rátenyerelne a jó napokon pár tízezret tejelő bizniszre, alighanem szempillantás alatt kicsinálnák. Abban, ahogy mutatta, hogy nem iszik, persze volt múltbeli tapasztalás arról, hogy milyen, amikor igen, bizonyára jelentős múltja volt etéren, mert akinek nincs, az nem kerít ekkora feneket a üveggel való szakításnak és a szesztől való elválásnak. Szeszszerelmünk szénszünete. Nincs befűtve a kazán. Hideg a koksz.

Hogy miként és hogyan került ide az utcaszakaszra, arra már senki nem emlékszik, mert abból az időből már senki nincs itt, a beintőfiúk gyorsan kopnak, elfogynak, elviszi őket a drog, a mentő, a börtön, a kíméletlen, hajléktalan utcai élet, a függés és nem jön a segítség. A kalapos néma marad. Tán elbánt vele az igazságszolgáltatás, és kirakta az utcára, ahogy sok, későbbi hajléktalannal megesik, hogy a bíróság a gyerekkel együtt az asszonynak ítél mindent és a férjet akaratlanul is betaszítja hajléktalanságba és aztán az abból többnyire egyenesen következő állástalanságba. Lehet. De az is lehet, hogy más a történet. A kalapos ember hallgat. Áll kint, hóban, fagyban, napsütésben, mindenkit ismer az utcában és őt is mindenki ismeri, kap ezt-azt, kávét, süteményt, maradék kiflit záráskor, áll és néha beint egy-egy kocsit, már húsz éve is csinálta, de a nála fizikailag sokkal erősebb, és hármas-ötös csoportokban mozgó suhanc nagymenőkkel már nem konkurál, azok se veszik komolyan, inkább csak akkor dolgozik, amikor a fiatalok már kiütötték magukat a napi pénzből. Az ő piaca a józanságából fakad, hiszen akkor is van munkaképes kedve, amikor a többieknek már nincs semmihez, csak a kába, öntudatlan alváshoz. Lehet azért, hogy iszik, de nem látszik rajta.

Decemberre idén Mikulásra váltott, megjelent egy piros kabátban, és ehhez széles karimájú piros kalapot öltött, tán ez a téli, ünnepi szezonbeli viselete, mert kalap, de legalább sapka nélkül még senki nem látta. Adjuk meg a módját, a stílus az ember. Ezt persze nem mondja a bajusza mögül somolyogva, fekete szivarkáiból nagyokat szippantva, pár lépésre a Guccitól és a gyémántszaküzlettől, ahol főleg a kínaiak vásárolnak, még járvány és kijárási tilalom idején is, kínaiak akkor is vannak, viszont sugallja, a nagy kirakat előtt állva, ahol frissen felragasztott felirat hirdeti, hogy 50%-os leértékelés van a COS-ban. Woltos futárok tekernek. A trafikból kiszűrődik a hír, hogy tízezrével érkezik már a vakcina Nyugatról, a kórházakban elkezdődik az oltás, de oltási terv az még nincs. 2020-nak vége.