gasztromajom
 

Vive la republic!

Mobilis in Mobili, 94 rue Saint Denis Paris

1 kiló kagyló vajas boros mártásban, tálban - fiatalos, semmi fakszni tengericuccevő hely a Les Halles közelében, baromi szépen tálalnak az egyszerű dizájn mellett, ebben az egyszerű tálban is mennyi esztétikum van. A fiatalabb európaiak körében már nem menő a nagyon puccos miliő, viszont az étel kiállításában elvárás az igényesség, ez jön át az egész szimpatikus koncepcióban, hozzuk le a tengeri kaját a hétköznapok földjére, párizsi szinten versenyképes árakkal.

(Gondolkodtam, hogy az újabb franciaországi terrortámadás kapcsán etikus-e francia étteremismertetőt kirakni, arra jutottam, hogy azzal teszünk szolgálatot a terroristáknak, ha hagyjuk eltéríteni magunkat a normalitástól. Vive la republic!)

A monarchiás sörkertek anyja

Schweizerhaus, Prater 116, 1020 Bécs

Az idő meg tud állni: ez a Monarchia korát idéző nagy sörkert a bécsi ligetben úgy jó, ahogy van, nem kell rajta változtatni, 100-számra fogy a ház specialitása, a ropogós csülök friss reszelt tormával, passzol a cseh Budweiser (nem szégyellik, hogy nem osztrák, be lehet látni, hogy a csehek jobb sört főznek), pompás a nálunk is ismerősem csengő császármorzsa vagy a szezonálisan éppen étlapon levő barackos gombóc, halálosan fionom a jó vajas mákosnudli - mintha otthon lennénk, egy kicsit a miénk is. Megér egy misét, nagy kert, iparszerű kiszolgálás, de sorozatgyártásban is jó a minőség. Édes eladható emlék, ennyi maradt az osztrákoknak a nagyhatalami múltból, veszteségtudat-trauma helyett eldöntötték, hogy ebben a kisebb államban szeretnének jól élni. Bejött a választás.



Békebeli bécsi reggeli

Café Museum, Operngasse 7, 1010 Wien

Igazán klasszikus kávéház a belvárosban, az Operától egy ugrásra, a Secession mellett. Kényelmes, órákig elhúzott villásreggelikre való, amikor nem sietős semmi, a zsemle friss és ropog, puha a vaj, net helyett keretes újságot olvas az ember és elálmodozik egy múltról, ami talán soha nem volt, viszont ez a jelen, amiben a legjobb Bécset adja ez a kávéház: szép, friss, finom ételek pompás tálalásban és kifogástalanul udvarias kiszolgálással. Európai tökéletesség. Itt ülve egy órára nincs külvilág, csak ez a kellemesen csöndes délelőtti ritmusa az életnek, és ebben ülve nem is csoda, hogy Bécset csomószor választották a világ legélhetőbb városának, inkább az a csoda, hogy ilyen közel van. Mit tudnak az osztrákok? Rajta van a képen.

Titkos Olasz újratöltve



Bottega di Brontolo Bp. V. Szende Pál u. 5.

Alessandro séf újra operál a Szende Pál utcában. Továbbra sincs étlap, abból főz, ami frissen van a piacról, mindig nagy szívvel és kedvvel. Hétvégén terülj-terülj asztalkám. De pszt., ne reklámozzátok, mert akkor nem lehet beférni!

Ki Hütte volna?

Ürömi Hütte, Üröm, Rókahegyi út 1000/10

Hogy ilyen jó hely van Ürömön, Pest szoknyáján. Igazán barátságos miliõ, remek konyha, dekoratív tálalás, finom, vékonytésztás pizza, szezonális ajánlatok és ebédmenû, hozzáértõ kiszolgálás. Igazából semmibe sem lehet belekötni, úgy jó, ahogy van.

Bujulás!

Buja Disznók+A Séf utcája Bp. Hold utcai piac

Telitalálat a magyar gasztrópápától, Bíró Lajostól, úgy látszik, amihez hozzányúl, abból siker lesz: a Buja Disznók egy malacos büfészerû evõhely a frissen kialakított galérián. Fõ profil a rántotthús, 2200-ért két személy is bõven jóllakhat a remek minõségû klasszikus fogással, ahogy a nagyi csinálja a legjobb formájában a vasárnapi ebédhez. Ebbõl is látszik, hogy a jó konyhához, de az üzleti sikerhez sem kell sok, csak tisztességes alapanyag, lelkes hozzállás és egy csipetnyi finesz, itt nagyon beletenyereltek valamibe, nagyon trendi a büfészerû laza evés, a fiatalok közül pláne senki nem akar fehér abroszhoz ülni és szeretik az emberek a tradícionális, de nem a szokásos szemét minõségû kaját, ebédidõben szétszedik a vevõk. A mellette futó Séf Utcáját is Bíró viszi, ott is remek egyszerû magyaros fogásokat lehet enni, pacal, lecsó, sólet, resztelt máj és társai, a Hold utcából igazi kajamekka lehet, pláne, ha nem csak délután 5-ig lesz nyitva, ami a nyugati hasonló csarnoktrendeket nézve nettó hülyeség, pl. a fenomenális madridi Mercado de San Miguel is legalább éjfélig nyitva van. Értelmetlen egy vendéglõi infrastruktúrát úgy fenntartani, hogy este nem lehet kihasználni.

A francia

Le Garde Manger, 21 Rue d'Orléans, 92210 Saint-Cloud

Egy kis bisztrószerû franciás konyhát vivõ helyecske, van pár elõétel meg néhány fõ, szárnyasok, halak elõnyben, nagyon egyszerû, modern fogások és hihetetlenül kedves személyzet. Ha valakit arra vet a jósors, ki ne hagyja. A képen kacsapástétom, hagymalekvár, saláta, nem kell túlbonyolítani.

A legjobb, ami a hússal történhet

Õrház chill & BBQ, Tahi

Egy volt kemping területén nyílt meg ez a kis büfé és sörház, ami egyelõre elég lepusztult és rendetlen, viszont a húsok elképesztõek, hétvégente hatalmas szmókeren készülnek több órán keresztül füstön, remek cseh sörökkel kiegészülve. A kíméletes húskészítés honi mesterei vannak itt, nagyon fura hangulatú hely, semmihez nem hasonlítható, a környezet tiszta lepukkant 80-as évek, a kaja hús része viszont XXI. század.

Ciroooo

Da Nennella, Napoli

Mezzi pacheri al sugo di coccio - Nennella még mindig nagyon ott van a szeren.

Monk

Monk's Bistrot Piarista köz 1. Bp

A Belváros megújult, egyre menõbb részén a Piarista közben nyílt ez az új, modern hely, láthatóan a turistákra utazva elsõsorban: nagyon jó fekvés, kellemes terasz nyitott panorámával a Dunapart felé, igen ízléses minimalistába hajó dizájn, nagy látványkonyha, egyszerû étlap, és igényes konyha. A lélek tán még hiányzik belõle, de kifogástalan kajákat ettünk. Itt üldögélve elképzeltem ezt egy európai turista szemével és elégedetten csettintettem, hogy innen nézve és a minõséget tekintve Budapest valóban egy globalizált világváros, eladható termék.

Da Pino

Da Pino alla Piazzetta Via Tiburtina Antica 6, Roma

Ha valaki egyszerû olasz családi vendéglõben akar enni Rómában, ez jó választás. Biztos van ilyen többszáz, mi ebbe botlottunk bele a San Lorenzo negyed szélén és vissza is mentünk. Remek a caccio e pepe, ez a szimpla sajtos-borsos római tészta, amit nagyon nehéz jól elkészíteni, finom a pizza, három napig kelesztett tésztával, természetesen fatüzelésû a kemence, van pacal (paradicsomos-sajtos), nagyon kedves a 70 felé járó tulaj, Pino, aki szemmel láthatóan mindent belead az éttermébe és büszke rá. Nem tökéletes, de úgy jó, ahogy van, haj, ha ilyenbõl sok lenne itthon is. De nincs. Itthon a jó kajáért majdnem mindig fine diningba kell menni, az olaszoknál nem, mert az egyszerû népikaja is nagyon jó tud lenni, sok zöldséggel, tésztával, hússal, hallal, kedvességgel. A tripadvisor szerint 9086 vendéglõ közül a 4891-ik, de ezt nem kell komolyan venni, sõt, legalább nem jönnek ide a turisták.


Maura és Pino:

Miishiiiii

Miishi Sushi Club
Av. de Colón, 38660 Adeje, Tenerife

Ez egy állócsillag, legalábbis egy éve már áll, ugyanolyan jó, szépek, frissek és tiszták az ételek. A legnagyobb móka a teppanyakizás, amikor a japán szakács az orrod elõtt fõz és trükközik. Annyira ügyesek, hogy az mûvészet, ahogy ez a tál is meseszerûen esztétikus, egyszerû, tiszta, rendezett.

Martini

Paseo Maritimo (tengerparton, Puerto Colon közelében), Tenerife

Ebbõl az egységbõl több is van, egy franchise, 50 egységre szeretnének felnõni. Az ilyen láncok általában nem nyújtanak kiemelkedõ színvonalat, ez az egység mégis kiugrik az átlagos brit vendég ízléstelenségére szabott tömegétteremdzsungelbõl, lehet, hogy véletlenül, mert itt van egy jó szakács, és lehet, hogy nem is tartósan, a tesztelés idõpotjában (2015 februárban többször) nagyon jól fõztek, bármit kértünk, rendben volt. Ilyen szép kagylós tésztát tudnak, ami nem egy nehezen elkészíthetõ étel, de szépérzék kell hozzá. Jellemzõ azért, hogy külön van rendes étlapjuk olasz bázisú és szellemiségû ételekkel, és külön egy fényképes junk, angoloknak való kajákkal (sültkrumpli, steak, angol reggeli babbal-kolbásszal, szendvicsek), meg egy kedves, de elég szerencsétlen brit behívóemberük a parton... - egyszerûen csak jó étterem itt nem tud megélni, mert tömegkereslet van és nagy a verseny. Ja, a fekvése rosszabb kaját is felértékelne, a zsíroskenyeret is vigyorogva enném itt a parton. :-)

Kanári hurka

Paquita Bello, La Caleta, Tenerife

A fene se gondolná, hogy az egyik legjobb kaja a Kanári szigeteken a véreshurka, ami ráadásul kontinentális spanyol. "Morcilla dulce", ez a fahéjjal, talán szegfûszeggel fûszerezett sötét kolbászka két tétellel is szerepel ennek a tengerparti csajos vendéglõnek az étlapján. Csajos, mert nõk csinálják, olyan, mintha gasztrobloggerinák álltak volna össze spanyolos vendéglõt gründolni, és jól is csinálják, a tapasos tételek szellemesek, a kiszolgálás kicsit lassú, de más hiba nincsen. És ami elég hihetetlen manapság: nincs fenn a tripadvisoron (még).



---

Szigeti osztriga

Schleifmühlgasse 19, Bécs

Adventi Szigeti: egy pezsgõbártól ilyenkor elmaradhatatlan az utcai, talponálló osztrigáspult. A vendégek zöme állva bekap párat, legurít egy pohár pezsgõt - és megy tovább az adventi forgatagba. Boldog békeidõ.

Láttam egy jót: a szemközti olaszból az olasz csávó áthozott egy tányér gõzölgõ tésztát az egyik pultos fickónak ebédre. Az, mielõtt enni kezdett volna, visszaszaladt egy tányér frissen fenyitott osztrigával. Asszem az olasz csinálta a jobb boltot, de az egész jelenet minden érdek nélküli, szívmelengetõ haverságról tanuskodott.

Bibendum

81 Fulham Road
London SW3 6RD

Egy divatos halvendéglõ és osztrigaevõhely egy fantasztikus szecessziós épületben, mintha Párizsban lennénk. A kaja átlagos szerintem, semmi etvasz, ellenben nagyon kevés és drága. Itt is van magyar pincér... Elvileg ez is Michlenes hely, de nem a csillag miatt, hanem mert Michelin-háznak is hívják a helyet, ahol székel. Az épület többet érdemelne.

All Bar One Butler's Warf

34 Shad Thames London

Asszem ez egy lánc lehet, mert többet is láttam belõle, ez az egység fantasztikus lokációban van a Tower Bridge mellett a folyóparton, csomó vendéglõ sorakozik itt egyrakáson. Igazából ez egy olyan bár, ahol sokan állva isznak fõleg munka után, de van benne melegkonyha is, és nem is rossz a kaja, fõleg sharing plate-ket ettünk, amolyan tapas méretû fogások, melykbõl közösen lehet csipegetni a sör/bor mellett, akár kint a teraszon, élvezve a város látványát. Lassan sült császár, malacpörc, tintahal, nyers halsaláta (ceviche), kacsapástétom, rák tempura - ilyen globális reformkonyha szerûségek vannak. A kiszolgálás igen vontatott és nyegle, az asztalt nem takarítják. Nos, idõvel kiderült, hogy a személyzet közt sok a magyar... - legalábbis a jatt adásakor már megszólaltak hibátlan magyarsággal. Tripadvisoron is agyba-fõbe ekézik a helyet a kiszolgálás miatt. Kár. Ha magyarokat megreguláznák, a konyha meg a fekvés miatt jó hely lehetne. Good food poor service.

http://www.tripadvisor.co.uk/Restaurant_Review-g186338-d953849-Reviews-All_Bar_One_Butler_s_Wharf-London_England.html

Padthai wokbar - Egyetem tér boom

Beültem a frissen megnyílt gyorskajáldába az Egyetem téren, fantasztikus felívelés zajlik ezen a mindig zsibongó, diákokkal és turistákkal rakott környéken, követni nem lehet, hány új és új hely nyílik. Csak jót tudok mondani, nagyon gusztusos, urbánus belsõ dizájn, gyors és jó kaják, ördöngõs sebességû thai szakácsok a látványkonyhában, elfogadható árak. Teljesen egyben van, ha gyorsételre vágyik az ember. A fiatalok zabálják, átlagközönség 20-30 közt, márcsak ezért is kellemes itt lenni, tele van élettel, harapni lehet a vitalitást és olyan globalizált fílingje van.

Fausto's: túl sok a jóból

Bp. VII. Dohány u. 5.

Évek óta szemezek vele, mert sokat dícsérték ezt a magas olaszt, kettõ egysége van, egy vendéglõ, meg egy egyszerûbb Osteria, a vendéglõbe egyszer majdnem elmentünk, de olyan puccosnak tûnt kívülrõl, hogy inkább nem mentünk be feszengeni. Most akadt egy családi szülinap, és kipróbáltuk az egyszerûbb kivitelû Osteriát. Ez se túl egyszerû, pincérek hada nyüzsög, morzsát és kabátot szednek, vizet töltenek, állandóan udvariaskodnak: az a faja zavaró figyelmesség ez nekem, ahol szeretnék valami rosszat csinálni. A kaja kielégítõ (mennyiségre ne számíts, persze), megy is a hely, mint a ménkû, fõleg üzleti vacsorázókkal van tele, tehát tök jó, hogy van ilyen, mert van rá piaci kereslet, de nem a szívem csücske a stílus.

Olyan hely, ahova a külföldi üzleti partnert viszed el, ha van ilyened, rongyrázásból, de magad nem oda mennél.

Ez például nagyon finom, de kifejezetten gusztustalanul kinézõ tányér - lazaccal töltött feketetésztás ravioli zellermártással. A pincér elõre figyelmeztett, hogy 5 darab tésztácska lesz, tán találkoztak már tiltakozással, hogy "jó, de hol a kaja" ? :-)

Miért nem adják oda a borsdarálót?

Tg Piccolino, MOM Park Bp.

Nagy igazságot mondott ki a minap Veermedve barátom: idegesítõek azok a helyek, ahol nem teszik ki az asztalra a borsdarálót, hanem minden fogásnál nótoriusan jön a pincér, hogy tekerhet-e egy kis friss borsot. Minden mást kiraknak, ecetet, olajokat, sajtot, kenyeret, csak ezt az egyet nem. Na ez egy ilyen hely. A tekerésajánlat mindig jött, a kaják meg marha lassan. Jó koszt, kis adagok, borsos árak.

Megdumáltuk, hogy legközelebb, ha lesz legközelebb, elkérem a darálót, hagyják ott. Ennyiért hadd daráljak már magamnak.

Az ezredik bisztró

Seasons Bisztró, Bp. Liszt Ferenc tér

Követni nem lehet már Pesten az új vendéglõnyitásokat, ebbe véletlenül botlottam bele, mert a kocsiból megláttam, szemben van a Zeneakadémiával, baromi jó lokáció. Ettünk is, nyitás után két nappal (2014 szept.), nem volt rossz a kaja, de végig azon gondolkodtam, hogy meddig bír el a város ennyi új helyet és meddig fog tartani ez a bisztró hype, ami nyilván elsõsorban a turizmuson alapszik, mert honi vásárlóerõ ennek eltartására nincs elegendõ. Persze még mindig jobb, mintha ilyen hullámszerûen bezárnának a helyek, ahogy nyílnak, de itt valami túlfutás van már, sok ez a bisztrózás.

Troya

1081 Budapest, Népszínház utca 40

Az egyi legnagyobb törökkaja áruház Pesten. Elsõsorban a húsos része miatt jó, kiváló bárány van itt, meg merem kockáztatni, hogy a legjobb Pesten, szóval bárányimádóknak Mekka. Eléggé a dzsumbuj közepén van, de ettõl még autektikusabb is.

Szigeti, kék haj

Schleifmühlgasse 19, Bécs

Egy kis pezsgõbár a Naschmarkt mellett. Imádom. Nehéz megmondani, miért, a borok jók, a hangulat jó, a közönség bécsiesen extra laza, két piacozás között, kaja elõtt, kaja után be lehet ugrani, õsszel van osztrigázás, mindenféle válogatott bécsi népek vannak, idõsek és fiatalok vegyesen, rasztás csávó, õsz hajú hölgy tapintható hippiaurával, elegáns hetvenesek, nagy a szabadság és nagy az udvariasság, a tolerancia. Tán ezért imádom, a hétköznapi udvariasságért és szabadságért, amibõl Pesten egyre kevesebb van, Bécsben az a fíling, hogy itt tényleg senki nem akarja megmondani, hogy mit csinálj, mit gondolj. Közöd? Kék hajad van? Na és, utánad se fordulnak az utcán. Sose hittem volna, hogy 89 (Te csillag) után újra ilyen lesz, hogy szabad levegõt szívni megy az ember Bécsbe, pedig ez van. Bécsben kitágul a tüdõ - már megint.

Katlan Tóni, de nem a kitelepülõs

Veresegyház, Csokonai u.5/c

Veresegyházra keveredtünk, persze a medvepark miatt, és ebédelni kellett volna, semmi jót nem vártam ettõl a helytõl, mert a bulikra kitelepülõs változata, nagy edényekben nagy kaják rotyognak a szétfõvésig, nem nyert meg. (Amúgy szentendrei gyökerû a vállalkozás, mert a Skanzenben kezdtek fõzni, onnan nõtte ki magát catering céggé.) Ehhez képest kellemes meglepetés ért, gyönyörû tágas épület, nagyon egyszerûen berendezve, nulla paprikafüzér-nemzetiszínpántlika-fütyülõsbarack, rövid, áttekinthetõ étlap (ami havonta frissül), maradéktalanul udvarias kiszolgálás, tisztességesen elkészített ételek. Valahogy az étel iránti elkötelezettséget, szinte szeretetet lehetett érezni a fogásokban, ami ritka, még a legigényesebb vendéglõkben is. Remek, többféle házikenyér van. Szóval bátran be lehet menni. Olyan fogalmakat ötvöz sikeresen a hely, mint magyar, stílusos, vidéki - ezek ugye más területeken gyakran kizárják egymást.

Kisbíró

Erre nevezték át a Bock Budát. Nos, ütõs hely maradt, tán egy kicsit levettek a cupákos, zsírtúltengõs vonalból, alkalmazkodva a budai úriközönség lájtosabb ízléséhez, de azért jó ez így is, maradt a polgárpukkasztó vérvonalból, a showból épp elég. Ez pl. libamáj sushi, azért nem pillekönyû, de dekadenciájában is légies a megjelenése. :-) Továbbra is a kedvencek között, akárhogy hívják.

Promenade

Szentendre, Dunakorzó

Szemeztem ezzel a hellyel évek óta, de sosem mentem be, túl kevesen voltak benne, túl amatõrnek tûnt, meg nem is tudom, összességében miért, de nem számítottam itt semmi jóra. Aztán rászántam magam. Nagy hülyeség volt eddig kihagyni, mert nem csupán nagyon ízlésesen kialakított hely, gyönyörûen felújított régi épület, de egyszerûen és tisztességesen is fõznek. Semmi flikkflakk, csak úgy jó, ahogy van, nem túl nagy étlap, minden frissen készítve. Van benne valami osztrákos, ami nem is véletlen, mert mint megtudtam, osztrák tulaja van, ami nem árt. (A burgonyamániát el lehetne felejteni, szinte minden tányéron felbukkan. A konyha baromi lassú.)

P.S.: Visszamentünk, a második próba elég lesújtó lett. Olajban tocsogó kaja, egyenköretek, lassú konyha, fájdítóan hamis zene. Egy darabig nem lesz harmadik próba.

Szentendrei Maharadzsa-Himalája

Szentendre, Dunakorzó

A bécsi úti nagyon régen mûködõ, elég jó (és elsõ) indiai szentendrei leányt nyitott, indiai-nepáli kajákkal. Kétkedve ültem be, mert Szentendrén nincsen igazán jó vendéglõ, itt minden elgagyisodik/elturistásodik, 2-3 évente bebuknak/újak nyílnak, de ahhoz képest nem volt rossz, a naan kenyér különösen ajánlható, pláne a vajas. Piszok erõsen fõznek. Szóval egy vállalható választás, évetne párszor, ha a Dunakorzóra esz a fene, és elég sokszor esz. :-) Kiszolgálás megfelelõ, a pincér olyan, mintha 1985-bõl importálták volna.

P.S.: A szomszéd asztalnál épp egy ismerõsöm ebédelt egy indiai ügyfelével. Nos, megkérdeztem, mi volt a véleménye, azt mondta, hogy "európai indiainak elmegy, na persze nem fõznek olyan vadul." Milyen lehet a vad?




---

Trattoria Falterona

Via Zannoni 10-12, Firenze

Ezúttal elhatároztam, hogy eldobom a Tripadvisort meg a Foursquare-t, és eszembe se jut onnan tájékozódni arról, hogy mik a jó helyek, hanem gondoltam, hogy körülnézek a Piac környékén, elvileg ott lennie kell jó vendéglõnek, hiszen a piacról könnyû beszerezni friss alapanyagot, és arra minden jó helynek kényesnek kell lenni, hogy a friss alapanyag közelében legyen. Így bukkantunk rá a La Falteronára, egy kicsi, eldugott sétálóutcában a Mercato Centrale mellett, utcára kirakott fehér abroszos asztalokkal, régivágású pincérekkel kelletti magát. Mint kiderült, ez egy teljesen klasszikus olasz, kicsi firenzei beütéssel, kétszer is ettünk itt, és mindig minden étel vállalható volt. Egy dolog a mániájuk, ami hülyeség, rendre répalevéllel díszítik a kajákat, ami nem ehetõ, márpedig alap, hogy nem ehetõ komponenseket nem teszünk a tányérra - amúgy nézzétek, milyen guszta ez az egyszerû paradicsomos tészta.



Természetesen van az étlapon fiorentina (szték), abból a chianina márkát kell kérni, mert a sima a közelébe sem ér - én simát kértem, nem akartam flancolni, és korántsem volt tökéletes. Tanulság: a minõségért fizetni kell... Borválaszték kiemelkedõ, kiszolgálás szakértõ.

Piknik Terasz

Szentendre, Paprikabíró u. 21-23

Újabb hajtása a szentendrei vendéglõ boomnak - nem tudom, mi van itt, de egyre másra nyílnak a helyek -, most egy bisztrószerû húsevõhellyel lett gazdagabb a város 2014 március 15-én, fent a 11-es út menti buszparkolónál. A lokáció furcsa, tán arra utaznak, hogy kocsival könnyebben megközelíthetõ, mintha lent a városban lenne? És ezek szerint nem a külföldi turisták a célpont, hanem a helyi lakosok illetve a belföldi turisták, mert a külföldieket szállító buszokat elsõsorban nem ebbe a parkolóba hozzák. Na mindegy, a színvonal elsõre jónak tûnik, vannak sonkák, sajtok, hamburger, sült kolbász, grillcsülök, székelykáposzta cipóban, háromféle csapolt sör és szûk, de megfelelõ borkínálat. Olyan mediterrán-magyar mix konyha, rusztikus tálalással, erõsen hasonlít a pesti Sonkaarcok néven futó egységre, és mivel az étlap stílusa is hasonló, lehet, hogy mélyebb rokonság is van. A személyzet lelkes, de szokottan ügyetlen. Merész vállalkozás ide hozni ilyet, de hátha.

Egy tisztességes olasz

Rosso Sul Mare, Avenida Las Gaviotas 4, La Caleta, Tenerife

Egy jó olasz a tenerifei nívótlan, angol tömegízlés kielégítésére szakosodott vendéglõdzsungelben: jó ételekre, nagy adagokra, sietõs, de abszolút nem hatékony, lassú kiszolgálásra lehet itt számítani, tehát rá kell szánni az idõt. Az 5% helyi adót a végén még rápakolják a számlára (ÁFA nincs).

Ez itt: tengeri elõételtál. Finom és szép.

Mjam

Városház tér 2. Szentendre

Ennél furább nevet nehéz lett volna kitalálni: nem értem mit jelent és nem tudom, hogyan kell kiejteni. És mit mondjak, menjünk az Mjam-be? Több komoly rosszat viszont nem tudok mondani errõl az új szentendrei helyrõl, és innentõl szubjektív leszek, mert Szentendre annyira híján van ehetõ kaját adó helyeknek és annyira sok helyen adnak szemetet, hogy drukkolni kell neki, hogy maradjon életben. Mert jól fõznek (a karibi illetõségû tulaj a séf), kis fúziós étlap van karibi beütéssel, és minden nap két fogásos, "amit a piacon vettem" menü asszem 3,5 euró körül, ami baráti. A lokáció fantasztikus a Városháza mellett. A belsõ letisztult, egyszerû, szép: tudatosan tervezett, az egyik legízlésesebb vendéglõi enteriõr, amit valaha láttam. Hangulatos belsõ udvar két nagy fügefával. A borválaszték kitûnõ, a terra hungaricától. Saját kenyér. Frissen gyúrt tészták. A kiszolgálás kicsit amatõr, lassú, és nyomulósan letegezõ, de meg lehet szokni.

A kajához kiegészítés: pár ottevés után feltûnt, hogy szinte mindenen landol egy kis kecsap vagy valami szósz, nem kéne, és több ételkomponens ismétlõdik a fogásokban, ami szintén fogyatékosság. Bírnám szeretni a helyet, mert tökre érezni benne a nagy jószándékot, de a konyha lehetne profibb.

Pho

Funky Pho nem úgy vietnámi kifõzde, Mozsár utca 7. Bp. 1066

Majd megevett az isten hidege és a környéken grasszáltam egyedül délben, hát gondoltam, hogy egy forró és erõs levessel itt az alkalom kipróbálni a híres Funky Pho vietnámi kajáldát. Ez igazából egy icipici kifõzde, elférnek egyszerre benne vagy tízen, de nem vietnámiak csinálják, ami a kaja minõségét tekintve nem is baj, amit ettem, egy Pho levest, az egészen remek volt, tartalmas, friss és olcsó (4 euró). Volt még pacalsaláta (!) és mongol módra elkészített báránylapocka is, ide vissza kell jönni. De ajánlott 12 körül, mert késõbb nincs hely. Nagyon rendben van.

Heinrici

Esterhazyplatz 5, 7000 Eisenstadt

Beültünk a Heinricibe kajálni. Ez egy jónak mondott vendéglõ Eisenstadtban (No.1. a Tripadvisoron) az Esterházy-kastélyban, most a fõépület zárva volt felújítás miatt, csak a Maskaron nevû kávézója üzemel, de abban is megy a teljes konyha. Szóval ettünk ezt-azt, nem nagy durranás, de azért rendben volt, ami sokkal érdekesebb, hogy pár mondat német után a pincércsajjal magyarra váltottunk, mert egy odaszúrt szóból levette, hogy magyarok vagyunk. Aztán kiderült, hogy a másik pincércsaj is magyar. Meg a pikolófiú is. Aztán a konyha felõl hallottam egy laza "bazmeget"...- a szakács is magyar. A magyar munkaerõ elárasztotta Burgenlandot, vannak itt egyáltalán osztrákok? :-)

Szimpla olasz cucc

Trattoria Caprese
Via Luca Giordano, 25, Nápoly

Ebédet keresve, nem tervezetten botlottunk be ide a langyos januárban, próbáljunk ki egy átlagos nápolyi olaszt, milyen. Szerintem Nápolyban tök fölösleges a fájndájning helyeket keresni, egyrész szinte nincsenek is, másrészt a tisztességes és friss alapanyagokból fõzõ átlagos olasz konyha olyan jó, hogy semmi értelme a rafinált helyeknek mellettük. Ilyen átlagos olasz, kifõzdeszerû mûanyagszékes hely ez is, minden van, ami egy olaszba kell, pizzák, tészták, halak, édességek, megfizethetõ áron és elég jó (na persze nem kiemelkedõen jó) minõségben. Hétköznapokra ideális, páldául ilyen déli ebédmenüs kajálásra. Ide nekem Pestre az ilyen egyszerû menüket, na meg persze az elképesztõen finom, vastag héjú nápolyi kenyeret. Sírni tudnék tõle... Semmi fakszni, szinte már felüdülés ez az egyszerûség, Pesten itt-ott már a séfek agyára ment a túlbonyolítás:

Rigatoni all' arrabbiata
Casarecce cozze e pecorino

Calamari alla griglia
Bistecca di maiale con friarielli

Aqua e frutta

Euro 9



Beírás a foursquare-en:

"Occhio ai prezzi: gli stranieri pagano di più!!!!" Én nem vettem észre, pedig figyeltem...

---

Grúz

Hachapuri, Bp. Andrássy út 3.

Hogy mik vannak: grúz gyorskajálda nyílt az Andrássy út elején, nagyjából a Vapiano üzleti modelljét követve, még a pizza/hachapuri elkészültére figyelmesztetõ rezgõ kütyû is hasonló. Van grúz pizza/calzone (az a bizonyos hachapuri, olyan, mint egy töltött csónak), pörköltszerûség, valami leves, töltött gombóc, saláták, érdekes zöldséges-diós golyók, grillezett húz, ilyesmi, és az egyik szakács is grúz, ahogy láttam, fõleg a kemencés dolgokat csinálja. Vállalható egy gyors ebédre, ha épp ott ér a dél és az éhség. A személyzet (még) nagyon ügyetlen, de rettentõen igyekvõ.



Grúzoknál egyébként sok jó dolog történik mostanában: erõteljes liberalizáció és privatizáció hatására robosztusan fejlõdnek. Pl. az "Ease of Doing Business" indexben a nyolcadikak (!) a világon és Európában a másodikak (!) úgy, hogy 10 éve a 112-ikek voltak. (Mo. 54.) Tök egyszerû receptek vannak arra, hogyan lehet egy országot a fejlõdés útjára állítani.

A titkos olasz a hegyre megy

Oceans 21 Bp. 1037 Szépvölgyi út 21.

Az idei év (2014) eddigi szenzációja nekem, hogy az egykori belvárosi titkos olasz szakácsa, Alessandro, felbukkant és a Szépvölgyi úton, egy köpésre a Daubnertõl Oceans 21 néven halvendéglõt nyitott. A hely jó ötlet, hiszen itt elvileg van vásárlóerõ az effélére.



A bejárat, úgy ahogy van, merõ giccsparádé, a belsõ berendezés is valahogy béna, de nem baj, mert ami belül van, az maga a kánaán, ha mindig úgy lesz, ahogy most elõször volt, és mindig lesz friss tengeri szállítmány, ez a kulcsa mindennek (szállítás kedd és péntek reggel Olaszországból). Friss halak, rákok, kagylók, s hozzá egy remek kezû szakács, meg grill. Ennél nem kell több, hajrá!

Xapuri

Rua Duques de Braganca 5G, Chiado Lisszabon

Ez meg egy tapasevõhely, amit egy francia fickó csinál. A konyha nem rossz, nem túl bonyolultak a kaják, amelyekbõl fejenként hármat is érdemes kérni, mert kis adagok és sorban hozza ki õket, ahogy elkészülnek, halak, zöldségek, hurka, ököruszály, ilyesmi. Nagyon jó a borválaszték és a tulaj szívesen is beszél a borokról. Fõleg turisták vannak, a tripadvisor nagyon megdobta a helyet - ez már az üzleti modell része, el kell viselni, ettõl még jó a kaja.

Vaku nélküli béna kép, de azért érzékelteti a stílust, fekete kõlapon (feledhetõ túldizájnolás) nagy egyszerûségû, szinte nyers szardíniaszeletkék avókádópüré-ágyon, remek.

SEA ME - peixaria moderna (Mekka)

Rua do Loreto 21, Chiado Lisszabon

Lisszabonba is beköltözött a modern halmánia, ettek persze eddig is halat, sõt, halat ettek hallal (Portugália éves halfogyasztása 60 kg/fõ!), fõleg sózott tõkehalat, de ez a hely az egészségkultusz farvizén szervezõdõ hal- és tengericucc evõhely, bisztróstílusban. Mi kell, hogy jó legyen egy halvendéglõ? Friss hal és slussz. Az itt meg is van, mindenféle hal, rák, kagyló, osztriga kapható és hozzá jó borok. A trendiség felárát persze meg kell fizetni (nyilván olcsóbb halat enni egy egyszerû kifõzdében), de nekem akkor is Mekka. Tényleg így néz ki!



P.S.: estére foglalni kell, mert tele van.

Street Food Hype

Pasta. Budapest IX Kálvin tér 2.

Ezek az elmúlt recessziós évek (2007-2012) annyiban voltak különlegesek Pesten, hogy eközben valóságos gasztróforradalom zajlott a városban, természetes, hogy amint jön ki a gazdaság a recesszióból, és új fellendülés indul, a recesszióban is erõs gasztróvilág is újult erõvel fejlõdik, legújabb õrület az utcai kaja, a streetfood, ami látszólag kis pénzû diákokra és turistákra hajt, de azért, ha ügyesen csinálják, lehet keresni rajta, mert nagy volument lehet eladni kordában tartott költségek mellett. Ahogy szerintem ezen az új tésztás helyen is, ha mindig akkora sorok vannak, amekkorát többször láttam itt.

A szisztéma egyszerû: pindurka üzlet, elõtte padok, dobozban kapod az aznapi pár tésztaétel közül a kiválasztottat, egységesen 990 Ft-ét, bõ három euróért, ami nagyon baráti ár. Az összetevõk minõsége persze spórolós, nem kapsz parmezánt, s talán a legkíválóbb olajat se rá, de nem is nagy baj, tisztességgel van azért összerakva és biztos keresnek egy dobozon 200-at, szóval ha eladnak pár százat naponta, és szerintem igen, mert az egyetemisték is nagyon kedvelik, és itt van a turista vonulás egyik csomópontja (Vásárcsarnok-Belváros között), akkor rentábilis vállakozás. (Megéztem, 10500 like-ja van a Facebookon, van körülötte érdeklõdés, jó a marketing.) Éljen a vállalkozó szellem.

P.S.: Azért a tésztát nem kéne szétfõzni, nem pénzkérdés.

Marché des Enfants Rouges

9 Rue de Beauce, 75003 Párizs

Utcaikaja-evõhely egy kis belvárosi piacon, a Vörös Gyerek Piacán, ami asszem a legrégebbi fedett piac Párizsban, 1600 (!) körül alapították. Van itt minden, libanoni, marokkói, japán, olasz, indiai, görög, francia palacsintás kajálda, tiszta globális káosz. Elég lepukkant hely, de pont jó így, ahogy van.

Csülökorgia monarchia módra

Schweizerhaus
Prater 116, 1020 Bécs

Asszem ez a hely a békebeli "osztrák családi sörkert és vendéglõ" etalonja lehet, nagy területen, árnyas fák alatt, sör és csülökhalmokkal, szinte monarchiás étlappal viszi a Kolarik család. A sör cseh (Budweiser), van eredeti prágai pacalleves, szlovák káposztaleves, marhagulyás, cevapcici, bécsiszelet, meg persze a ház specialitása, a grillezett csülök, hozzá krumpli- meg káposztasaláta, friss torma, ropogós friss sós kifli. Itt minden nagyon rendben van, megállt az idõ, de a XXI-ik században, az (újra) egyesült Európában is megállja a helyét, pontosan azt tudja, ami. Magyarként is otthon érzi itt magát az ember, hiszen ez a mi kultúránk is.

Buddha Express Thai WokBár

Bp. Szent István körút 11.

A modell elég egyszerû, modern minimalista enteriõr, thai séfek által frissen készült wokos kaják, tisztaság és gyors kiszolgálás. Az ázsiai ételek nagyon népszerûek Pesten is, gombamód szaporodnak a helyek, ehhez jön a gyorsétterem fíling: nincs pincér, hanem elõre fizetsz a rendelõ pultnál, aztán szólnak, ha kész a kaja. Nem vagyok ázsiai szakértõ, nem tudom megítélni, mennyire jó, amit csinálnak, viszont az mindenképpen pozitívum, hogy az ételek nagy része frissen, a szemed elõtt készül. Sikeresnek tûnik.



(béna kép, bocs, így sikerült)

Bigfish - legalább van

1061 Budapest, Andrássy út 44.

Nyílt végre egy halas hely Pesten, a Budaörsi Halpiac garantálja a mindig friss tengeri szállítmány érkezését. Baromi lelkesen tértem be, imádom a halat minden formában és mindig örülök, ha az évek óta recesszióban fetrengõ, deklasszálódó Pesten egy új hely nyílik - tán mégse reménytelen minden. A helykiválasztás tökéletes, hiszen erre vonulnak a turisták, és nélkülük ma nem lehet nyereségesen mûködtetni egy vendéglõt, hiszen a honi kereslet nagyon gyenge. Mostanában szokásos bisztró dizájn, nagy pult, amiben várnak a halacskák, ami elõtt sorba kell állni a rendelésért, hiszen asztalnál rendelés nincsen. Itt az elsõ bibi, marha sokáig kellett várni a sorban. Aztán jöttek az újabb logisztikai gondok, leültünk, a nagynéném limonádéját kihozták rögvest, viszont a vizemre 30 percet (!) kellett várni, az is csak akkor jött, amikor szóltam. A desszert meg kijött még a fõétel elõtt... Nagynehezen aztán megkaptuk a kaját. A halakkal semmi gond nem volt, azokat csak elrontani lehet, ha frissek, mellettem paellát ettek, az is jól nézett ki, arrébb rizottót, azzal se volt gond szemre. Viszont a kiszolgálási rendszer katasztrofális, több vendég morgott miatta, összrevissza jöttek a kaják és lassan. Talán a hal miatt máskor is be fogok csábulni, de akkor is tök béna az egész szisztéma. Nincs lelke a helynek.

Giuliana

Trattoria (Giuliana) D'Ambrosio Via Broseta 58 Bergamo

Árértékarányos nehézbombázó a bergamói vendéglõhorizonton: egy kifõzde, ami 10 euróért ad menüt korlátlan zöldség-svédasztallal és korlátlan házibor-fogyasztással. Tömve is van hétköznap ebédidõben, sorok állnak, és jó is a kaja, 5-7 féle elsõ (tészta, leves) és vagy 10 féle második (hús, hal, sajt, polenta) fogásból lehet választani, mellé tömve köretnek a zöldséget, a friss kenyeret meg az iható bort. Verhetetlennek tûnik, és nagyon jó hangulat uralkodik benne, mindenki élvezi a nagy társaságot és a jutányos áru finom ételt.

Melósok fordulnak be egy jó ebédre:



Casoncelli alla bergamasca, tipikus bergamói töltött tészta, rajta zsálya, vaj, pirított szalonna:

Il Gobetto

Vico Sergente Maggiore 8, 80132 Nápoly

Pindurka kifõzde a zegzugos negyedben: olyan kevés asztal van, hogy foglalás nélkül nehéz bejutni. Itt a család viszi a boltot, az apa sürög forog, a két fiú is felszolgál, és azokat okítja, ekézi folyton, hogy "miért nem vitted ki elõbb", "miért nem kérdezted meg, kér-e még valamit", amúgy mindenkihez odamegy, hogy "rendben volt az étel?", "nincs túl nagy huzat?", "jól volt megfõzve a tészta?" - máshol ezt tolakodónak vélném, de itt inkább õszinte szívélyesség. A szó valódi értelmében családi vendéglátást csinálnak, étlap szóban az aznapi friss fogásokkal, remek elõételekkel (kijön vagy nyolc tányér apró fogásokkal, párolt zöldségek, sült rizsgolyó, pármai padlizsán, töltött cukkinivirág stb.), pár tésztával másodiknak, majd pedig fõleg halak fõételeknek, és az egész nápolyi szinten is olcsó, ketten kijöttünk borral, kitûnõ kenyérrel jó 30-ból.



Elõételek romjai. Olyan éhes voltam a reggeli futás (kb. Opera-Posillipo-Opera) után, hogy a felét befaltam, mire eszembe jutott, hogy fotózni is lehetne. :-)

Toroki - Ganz Asien? Ja! Ganz Asien!

Naschmarkt Stand 261 - 267 1040 Bécs (asszem becsukott)

A koncepció ebben a Naschmarkt közepén lévõ "fényképes" ázsiaiban: hogy full Ázsiát ad, mindent Vietnámtól Japánon és Koreán át Kínáig. Eléggé tapasztalatlan vagyok az ázsiai konyhában, noha újabban a nyers hal miatt többször voltam japánban, a fényképes helyektõl meg ódzkodom, mégis kipróbáltuk, mert sokan voltak benne, és jól nézett ki a sushi-tál, ráadásul a piacon jó halasok vannak, szóval reménykedtem benne, hogy legalábbis friss lesz minden. Nos, nem csalódtam, nagy sashimi tálat rendeltünk, hogy megnézzük, mit tudnak nyershalban, 35 euróért kettéállt a fülünk és azért nem ócska halakból volt összerakva, mert vöröstonhal, lazac, vajhal, rákok meg polip voltak rajta nyersen, ami nem két fillér, szóval jó az ár-érték arány.

Bock Buda

1125 Budapest, Szarvas Gábor út 8.

Nekem asszem, ha egy pesti kedvencet kéne megjelölni, a Bock Bisztró vinné el a pálmát, kiváló alapanyagok, nagy hagyománytisztelet, még nagyobb újítási kedv, sok hal és sokféle belsõség, és simán vannak vad dolgok is, mint szalonna carpaccio vagy libamáj szusi vagy fogaspofa véreshurkával vagy dohány fagyi, ráadásul emberes adagok és kifogástalan kiszolgálás. Nagyon ott van minden szempontból. Nos, erre húzott még egy lapot, és megnyílt a budai egység, annyi különbséggel, hogy vasárnap is nyitva van, "Svábhegyi vasárnapi ebédet" kínálva, ami jó ötletnek tûnik, ezen a fizetõképes közönséggel rendelkezõ hegyvidéken. Nincs is semmi hiba, minden a helyén van. Petõfi levest ettem, ami egyszerû krumplileves kicsit átértelmezve (a nagykanizsai laktanyában a Petõfi leves alatt a "minek nevezzelek"-levest kellett érteni 85-86-ban...), füstölt oldalassal, majd pedig báránycsülköt sárgaborsópürével és dinsztelt hagymával. Nem epegörcsökkel kûzdõknek való étkek, annyi szent, de én pont ezt szeretem a Bockban, hogy mernek nehéz kezûek is lenni a Biró Lajos köpönyegébõl kibújt séfek, nem vagy nem minden fogással fekszenek alá a "csak könnyût" kordivatnak, ami jó divat, de néha lehet azért vastagabban enni, fõleg télen.



Szóval még mindig állócsillag a Bock Bisztró, a budai egység is, ha nem lenne, ki kéne találni. Abban is etalon, hogy tudja, hogyan kell a hagyományt egyszerre tisztelni és meghaladni, hogyan legyen egyszerre haza is meg haladás is.

Macesz Huszár

Budapest, VII. ker, Dob utca 26.

Hej, ha a kaja olyan jó volna itt, mint amilyen jó a hely neve, a magát zsidó (nem kóser) bisztróként hírdetõ vadiúj egységé a Dob utca Kazinczy utca sarkán, tehát a pesti Soho szívében, akkor tarolna. Az elsõ tapasztalat alapján egyelõre eléggé foglya ennek a maceszgombóc-sólet-vadas avíttas, évszázaddal ezelõtti ízvilágot tükrözõ egyvelegének. Ezeket enni jó, ha jól vannak elkészítve, mondjuk egy évben egyszer, és tulajdonképpen teljesen be is vannak tagozódva a magyar konyhába, de például nyáron ki a fene akar sóletet enni? Nagy kérdés, hogy a magyar-zsidó konyhával megörténik-e majd az a forradalom, ami történõben van egyébként gasztrófronton, hogy vadul modernizálódik a magyar konyha elit felsõ szegmense - próbálkozások azért itt is vannak, de nem tudom megítélni, hogy milyenek, mert ugye elsõ alkalommal persze direkt a zsidó klasszikusokat próbálja ki az ember. Mert milyen lett volna már, hogy kipróbálok egy zsidó konyhát vivõ bisztrót, és pisztrángot eszem? Ha egy olaszba beülök, ott is elõször az "olaszt" próbálom ki.

Remek a név, remek a logó:



Summa summarum, egy újabb érdekes színfolttal gazdagodott a negyed, aminek teljesen piaci alapon zajló kialakulása, felfutása az elmúlt évtizedben az egyik legjobb dolog, ami Budapesten történt - egy lerobbant környék revitalizálódása. Nagy piaci siker egyúttal, turisták százezreit vonzza évente, ezért is van növekedés benne, itt látni progressziót, a recessziós környezet ellenére - ha hagyják. Hajrá huszár, vissza kell menni többször kipróbálni.

A Mama fõztje

(asszem becsukott)

A Titkos Olaszban továbbra is hasít Alessandro, a szakács. Most épp itt van a Mama Olaszországból, és odaáll néha tésztát gyúrni - Alessandro azt mesélte, hogy az apja nem hajlandó bolti tésztát enni, ezért az anyukájának minden nap(!) kell valamilyen tésztát gyúrnia otthon, ezért nem gond neki akár két tálcányi tortellit legyártani, "anyunak fél óra".



Ez itt éppen sütõtökös, kértem is belõle, No.1. Nincs még egy ilyen hely Budapesten, ahol ennyire jó olasz házikosztot lehetne kapni, bele-bele csempészve egy kis magyar ízlést is, múltkor pl. volt fácánmáj-pástétom, ami nem épp olaszos ízlésû étel. De ettem én már itt gulyást is.

Alessandro amúgy azt kérdezte tõlem, hol lehet folyami rákot kapni Pesten. Nem tudtam, én egyszer ettem az Ikea (!) étkezõjében. Vajon hol lehet? Beígért nekem egy ingyenkaját, rákos tésztát, ha találok forrást. :-)

Union Jacks

Covent Garden, London

Nem úgy botlottunk ebbe a helybe, hogy tudtuk volna, kié: egyszerûen megtetszett a nyüzsgõ belvárosi piacon, a Covent Garden közepén elterülõ retró-bisztró hangulatú, fiatalos hely. Aztán leülve, rendelve, már láttam, hogy Jamie Oliver, a közismert tévés ételevangelista neve tetszeleg odafönn, és még jobban elkezdett érdekelni.



A koncepció efféle: dobjunk össze egy brit konyhát nyomató, persze modernül értelmezett, könnyû kajákat kínáló láncot (három eleme van egyelõre), és fejeljük meg pizzával, ami mindig mindenhol jól eladható, gyerekek is szeretik. Az ötlet üzletileg marha életképesnek tûnik, és a kaja is kifogástalan volt, a tapas szerû elõételek (pl. lazackrém, halrudacskák mártogatóssal, vidéki csirke, bloody marys kagyló) ötletesek, a fõételek (skót lazac, yorkshire-i bárány, skót marha szték salátával) hibátlanok.

No persze az árak elég magasak (fõétel 15), de hát ez London és annak is a forgatagos közepe.

Kispiac, kiscsoda

Bp. V. ker Hold u. 13.

Budapest csodálni való képessége, hogy minden gazdasági nehézség, öt-hat éve tartó depresszió ellenére szélesedõ kulturális és gasztronómiai választékot kínál, ami józan ésszel alig magyarázható életerõrõl tanuskodik. Még mindig vannak vállalkozó szellemû emberek, akik új vállalkozásba kezdenek, a jövõbe fektetnek.

Itt ez az új hely, a Kispiac, a Hold utcai piac bejárata mellett, láthatóan jó szándékból és jó ízlésbõl épült az egész pindurka falatozó jellegû húsevõ. Van oldalas, van ropogós bõrös malac, van grillcsirke, grillkacsa, báránylábszár, pacal, kakaspörkölt és épp ottjártunkkor napi ajánlatként volt még egy adag borjúmáj is, köretként mángoldos krumpli (hajrá mángold, méltatlanul keveset használt zöldség), és mindezek mellé savanyák, friss saláták és saját sütésû házikenyér. Igazi magyaros bisztró a szó legjobb és ritkán alkalmazható értelmében, semmi csicsa, semmi fölösleges körítés, jó indulattal van minden mozdulat alátámasztva és vendéglátással, minden apróságon ott a tulaj szeme. Olyan kisebb hiba, hogy rossz a szagelszívás, ehhez képest elnézhetõ - persze jó lenne, ha orvosolnák, nem nagy dolog.

Panini

1135 Radnóti Miklós utca - Újpesti rakpart sarok

Az Újlipótban egyre jobb kávézók nyílnak, itt van ugye a Sarki Fûszeres, ami etalon, aztán nem messze tõle, lent a Dunaparton ez pindurka café, a Panini, ahol kényelmesebben le lehet ülni, akár az utcára, és bõven van reggeli választék, tojások, szendvicsek, pástétomok, és mivel fröccslap is van, meg esti nyitvatartás is (noha este még sosem voltam), valószínûleg borozó jellege is tud lenni a nap késõbbi szakaszában. Nem tudom, mennyire életképes, de mivel két éve megvan, bizakodásra ad okot, hogy a városnak ez az egyik legpolgárosultabb, legélhetõbb része képes eltartani egy ilyen igényes kis kávézót, ami szinte közösségi tér is lehet az itt lakó polgárok számára, ha rászoknak, hogy reggelente bedöntsenek egy kávét akár munkába menet, ahogy az olaszok, vagy délután beugorjanak egy fröccsre, sütire, akármire. Egyénként az Újpesti rakpart a Parktól a Hídig fájdalmasan kihalt, peddig roppant jó adottságú fekvés, tele lehetne kiülõs helyekkel, boltokkal.



Ahányszor a Park környékén járok, és elég sokszor, mindig azzal a kellemes dilemmával szembesülök, hogy akkor hol kávézzak, Sarki vagy Panini?

Hurkás az Óbudain

Budapest III. kerület, Kórház utca (37-41.)

Kevesen ismerik az Óbudai piacot, eldugott, pedig nem rossz, hozza a klasszikus piaci hangulatot, minden piac remek, a szabadkereskedelem által uralt hely - még a kommunizmusban sem tudták megölni a piaci szabad adásvételt, ezért is volt nagy státusz "zõdségesnek" lenni, aki a hiánygazdaságban áruk fölött diszponált, annak nagyon jól ment. Nos, van benne egy hentes, aki süt kolbászt és hurkát, elõtte egyetlen talponállós-könyöklõs asztal, mindig szoktak itt enni. Én is próbáltam párszort, utoljára akkor, amikor nagyon éhes voltam dél körül, de nem volt kivel ebédeljek (ez se ért rá meg az se ért rá, amazt már meg se kérdeztem), és egyedül enni mégsem ül be az ember, viszont talponállóban nyugodtan lehet egyedül enni, ahol hallgatag férfiemberek magányosan roppantják a kolbászokat és küldik utána a cseresznyepaprikát.



Hogy jó-e a hurka? Nem hinném, hogy itt van minden hurkák netovábbja, de adnak mûanyag evõeszközt, az asztal nem nagyon mocskos, és nem szakad szét nekik a hurka sütéskor, ami nekem sohasem sikerül. Állítólag valahonnan Békésbõl jön az áru, az kétségtelen, hogy állandó a minõség.

Dokk büfé - ipartelepi tengerpart

Budaörs, Törökbálinti utca 23. (nyitva: kedd-szombat)

A budaörsi halas, aki az ország legjobb és legfrissebb halait árulja, és szerintem a legjobb bécsi halasokkal is felveszi a versenyt, úgy döntött, hogy halbüfét nyit a boltja mellett, ami ugye egy gyártelepen van. Még sosem voltam ott ebédidõben, úgyhogy nem tudom, mennyire népszerû ez a hely, mennyien hajlandóak a halevésért kizarándokolni ide (halért én szoktam), de az biztos, hogy halkínálatban egészen verhetetlen ez a kis grillezõhely.

Csak ízelítõ, hogy miket lehet enni:

Lazac szték, tonhal szték, ördöghal szték, kardhal, pisztráng, barramundi, orata, branzino, makréla, hekk, garnéla, scampi, osztriga, Szt. Jakab kagyló, feketekagyló, tintahal, vongole, szardínia... - nagyobb a halválaszték, mint egy átlagos olasz halvendéglõben, és ami a legfontosabb, minden abszolút friss.

Kész csoda.



Mondjuk múltkor 11 körül voltam ott, és már akkor szakmányban sütötték a halat (lásd kép), szóval remélhetõen akad ebédidõben közönsége, nagyon jó lenne, ha sikeres üzlet lenne és fennmaradna.

Ale.Da.Mario

Bp. Vécsey utca 3.

Nagy Imre és Ronald Reagan szobra között félúton a Vécsey utcában egy vadiúj olasz - ezekkel az olaszokkal nem lehet bírni, valósággal megszállják Budapestet és most már egyre jobb helyeket nyitnak mindenki örömére. Az Ale.Da.Mario a három csávó nevébõl jön össze, akik a helyet gründolták (Alessandro, Davide, Mario), és nem csiricsáré olaszban nyomják, nem is különösebben a turistákra szakosodva, hanem inkább minõségben, jó alapanyagokban utazva. Az volt az elsõ benyomásom, hogy ez a hely elsõsorban nem olasz, hanem jó vendéglõ akar lenni. Érdemes kipróbálni a déli menüt 1500-ért, nem gagyi, rendszeresen halak meg halas tészták vannak benne, és igen erõsek desszertfroton is.

P.S.: Kötelezõ pizzakenyeret kérni, tökéletes:

Belvárosi disznótoros, állva

Bp. 1053 Károlyi Mihály u. 17.

A jogi karról jövet sétálok a Károlyi Mihály utcán, egyszercsak véreshurka illata csapja meg az orromat, és mit látok, tömegek pecsenyéznek állva az utcán egy hentesnél. Igazából inkább gyorskajálda ez, hasonlóan remek ötlet a maga nemében, mint a Halkakas, lacikonyhai menüt vissz, frissensültek, kolbászok, pár féle pörkölt (természetesen pacal is), kacsacomb, saláták, és mindehhez állópultos klasszikus belsõ berendezés. Ahogy régen a henteseknél. A "henteseknél evés" mûfajának a megnemesítõje a hely. Szuper.



Komoly férfiak komolyan tolják - zsúfolásig tömve volt ebédidõben, életképes vállakozás.

Halkakas Bisztró

Bp. 1053 Veres Pálné u. 33.

Nem tud nyugton maradni ez a város: az évek óta tartó depresszió idején is egyre-másra nyílnak az új helyek, tiszta vendéglõ boom van, most éppen a pesti belvárosban járunk, ahol felütötte a fejét egy csak magyar halat kínáló pindurka egység. Van harcsa így, harcsa úgy (harcsa-gírosz!), fogas, kárász, ponty (pontycsipsz remek), pisztráng - hiánypótló ötlet, fõleg azt tekintve, hogy a magyar lakosság mennyire utálja a halat, pl. ötödannyi halat eszik, mint az osztrákok. Az egész pultrendszerben mûködik, tehát odaállsz, megadod a rendelést, fizetsz, megmondod a neved, aztán kiabálnak, ha kész a kaja ("vakmajóóóóm" ... :-)). Ottjártamkor tele volt a hely, és láthatóan csomó törzsvendéggel, szóval van esélye a talponmaradásra. Fiatalabbak közt hálistennek elterjedõben a halkultusz, "gyúrós kaja", ez is támogatja.

Klassz - klassz

Andrássy út 41.

Egy hely, ahol a név és a valóság teljesen klappol. Évek óta járok ide, nem is tudom, eddig miért nem írtam róla, egy állócsillag a pesti vendéglõvilág egén.
Mindig megbízhatóan fõznek (kedvencem az étlap elmaradhatatlan sztárja, a kacsamáj), az árak jól vannak belõve, az adagok méretezése pont jó, van olcsó déli menü is, és vagy 50 féle bor kóstolható, ráadásul a teljes Bortársaság szortiment kapható elvitelre is bolti áron. Többször elvittem a nagynénémet is, aki elég konzervatív ízlésû, mindig talált valami kedvére valót, jó vegyítése az étlap a hagyománynak és újításnak.



Ha minden ilyen klassz lenne Pesten, akkor nagyon rendben lenne az életünk.

P.S.: Minap jeles költõ barátommal ebédeltünk itt, megünneplendõ, hogy fia született, õ régi-régi törzsvendég a Klasszban. Ebéd közben felbukkant a tulaj, látásból én is ismertem, akinek szintén éppen gyereke született pár napja (elég kialvatlannak tûnt :-)), elõhozott egy üveg Pannonhalmi Salvét, remek habzóbor, azzal koccintottunk az új jövevények egészségre. Jó dolog a család és nem kevésbé jó dolog a családias hangulat, jó otthon lenni valahol a világban.

Tamp&Pull

1093 Budapest, Czuczor utca 3.

Egy új kicsi kávézó a Közgáz mellett. Ha a Nagycsarnokba tévedek (Közgázon mi dolgom lenne), akkor biztos be fogok térni egy kávéra a jövõben is, mert remek kávét fõznek nagy hozzáértéssel. Tömve van diákkal, vajon a hallgatók el tudják tartani? Tekintve, hogy az egész egyetem fizetõs (lesz), tehát elsõsorban jómódúak engedhetik meg maguknak, illetve sok a külföldi hallgató is, nem kizárt.

Pizzéria a szicíliai semmiben

Pizza e Cozze - Pizza és kagyló, egy ilyen feliratú tábla hírdeti a Catania és Siracusa közötti SS 114-es autóúton, Agnone Bagni közelében van egy halastó, na ott van. Acquabianca a neve - de ezt nem írják ki az út felöl, nagyon el van dugva valamiért. (Tán az adóhatóság elõl?)



Idényjellegû hely lehet, hatalmas füves térségekkel, óriási pizzakemencével, csomóan jönnek elvinni is esténként, a közönség pedig fõleg elegáns, tán Cataniából vagy a közeli Lentinibõl, nem véletlenül, mert a pizza drága, másfél-kétszer annyi, mint a sziciliai jellemzõ 4-6 euró. És jó is, ugyan nem az északi papírvékony, de nem is nápolyi durván vastag, remek feltétekkel. Van dupla pizza is, összehajtanak kettõt, és közé a töltelék. Sokan esznek amúgy sültkruplit a pizza elé/mellé, délen vagyunk, itt a szegénység emléke a jobb módúak körében is erõs, ezért az étkezés lényege a sok kalória bevitele. A kagyló az egyetlen nem tésztaétel az étlapon, egy vödörrel hoznak, érdemes azt is rendelni.

Bar Centro - Törekvés a jóra

Péter Pál utca 2/B.
Szentendre (becsukott)

Egy kezemen meg tudom számolni azokat a helyeket a Szentendrén, ahol egyáltalán meg merem enni a kaját (Parola, Christine, Beo Pizzéria, Barcelona Tapas, Kereskedõház), négy kezemen meg tudnám számolni azokat a turistarablókat, ahova tán csak az éhhalál vinne be, de olyan hely, ahol igazán klappolna minden, nincsen. A fene tudja, miért, tán nem elég széles a szentendrei középosztály, hogy eltartson jó helyeket, tán elég széles, csak igénye nincsen minõségi vendéglátásra, vagy van igénye, csak nem találkozik össze a kettõ, a pestieket meg nem eszi ki ide a fene? Itt van pl. ez a Bar Centro nevû pindurka borbár és vendéglõ, aminek a létezésérõl egy étteremkalauzból szereztem tudomást, pedig elmentem a közelében gyakran. Lehet, hogy az egyik ok az elégtelen információáramlás?



Mi tud a hely? Ritkán láthatóan igényes és hangulatos a belsõ a kialakítása, amibõl a kép tán visszaad valamit, nagyon el van találva. Aprócska a látványkonyha, ahol egy fiatal, Pestrõl idecsábított szakács dolgozik, még nem sok mindent ettem itt, de ahogy látom, a minõséggel és a választékkal semmi gond nincs, a mennyiséggel akadnak problémák, az adagon még lehetne növelni egy kicsit, és akkor finom voltam. Nem értem, miért talákozni ezzel egyre gyakrabban, hogy ahol jól lehet enni, ott keveset adnak? Hogy abból kell választani, hogy szar kaját eszem, de elegendõt, vagy jót, de túl keveset? Hülyeség.

P.S.: Kitalálhattak volna valami frappánsabb (és magyar) nevet, pl. az utcáról PéterPál?

Ponte e Parione

Via Santa Maria dell' Anima 62, Róma

Nagyon nehéz Róma belvárosában rendes vendéglõre bukkanni. Nekem évekig nem is sikerült, tele van gagyi, lehúzós, turistabutító fényképesmenüs hellyel, ahova be nem lépnék semmi pénzért, inkább nem eszem. A Ponte e Parione kivétel, pár éve leltem rá a Navona mellett, ami tök fertõzött terület, és most (2012 Húsvét) kétszer is ettem itt. Ha Róma belvárosába esz a fene, egy biztos pont: egyszerû olasz konyhát visz, római beütéssel, nagyon barátságos, fiatalos, laza kiszolgálással, nem tukmálva a kaját, a belvároshoz képest (alapból +30%) elfogadható árakkal. Elõétel/tészta 7-12, pizza 7-10, fõétel 10-18 euró, nem kevés, de ez Róma, ez a Piazza Navona melléke - ja és 10% szervízdíjat is felpakolnak. A pizzájuk papírvékony és ropogós, a tészták mind házikészítésûek, a folyóbor iható, és az étlapon fel van tüntetve, ha valami nem friss alapanyagból készül. Szezonális, napi ajánlat is szokott lenni étlapon kívül, most éppen articsóka római módra volt, hibátlanul. Szóval rendben van a hely.



P.S.: Vasárnap délben jó másnapos volt a személyzet, a nagyon-nagyon-nagyon kedves pincércsaj kissé kóválygott, az utcán álló copfos vendégfogó fickó üvegbõl nyakalta a vizet, szóval szombat esténként nagy ereszdelahajam lehet. :-)

Atakám!

Bp. 1011 Iskola u. 29 (állítólag bezárt?)

Újabb gasztronómiai telitalálat Pest-Budán. Nem mondom, amikor a nevet meghallottam a füles adójától, marha gyanakvó lettem, mi a fene az az Atakám, valami hunos "õsmagyar" hely, ahol a szakértelem hiányát szokás szerint nemzetieskedéssel takargatják? Márai is írt errõl, amikor háború után Párizsban járt, mindenfelé csak "nemzeti kávé" volt kapható, ami persze annyit tett, hogy nem valódi, nem babkávéból való hamisítvány.

Itt szerencsére a névadásban ki is fulladt az õsmagyar lendület, utána egy helyes kis bisztrót, kisvendéglõt kapunk, franciás-magyaros étlappal, rajta egyszerû, akár menzai klasszikusok is (hallé, tojásos nokedli, rántott csirke, tarhonyás hús! stb.), délben menüvel. A három fogásos menü fõnyeremény, 1850 pénzért finom levesek, fõételnek minõségi húsok (ottjártamkor rántott libamáj és bélszíncsíkos rizottó), és két kellemes desszert. Elsõre levett a hely a lábamról, ilyenbõl kéne még sok-sok-sok. Ja, háromféle jó sör volt csapolva, pl. Krusovice is, ami ritkaság. Sürgõsen vissza kell menni.



P.S.: Az is tetszik még, hogy milyen egyszerû az egész, semmi tolakodó hivalkodás meg májerkedés. Jó kaja és kész.

Torkos vasárnap

Peppers grillvendéglõ
1052 Budapest, Apáczai Csere János utca 4.

8100 Ft egy ebédért önmagában irreálisan sok, amikor 1500-2000 Ft-ért remek három fogásos ebédmenüket lehet kapni kifinomult vendéglõkben is. Ha viszont a város egyik kiemelkedõ panorámájú helyén, a Dunakorzón, egy ötcsillagos szálloda grilléttermében lehet ebédelni vasárnaponként korlátlan étel- és korlátlan minõségi pezsgõfogyasztás mellett úgy, hogy az ételben van kagyló, rák, szardella, vörös tonhal, lazac, végtelen mennyiségû zöldség, saláták, köretek, libamáj, bélszín, bárány, borjú, vagy tucatnyi féle desszert, gyümölcs, és még ki tudja, mi más, és minden kifogástalan minõségben, akkor azt kell mondani, hogy a 8100 Ft bizony nem sok. Hétvégén több olyan helyen van "all you can eat" a városban kb. 5000 Ft-os áron, ahol gyengébb az ételek választéka és minõsége. Ha itt hozzáadom a fanatasztikus kilátást (+30%) és az élelek minõségét (+100%), a kiszolgálást, akkor ez az ajánlat ár/értékben messze jobb. Ezt nyújtja a Marriott Hotel Peppers nevû grillvendéglõje minden vasárnap. Tegyük hozzá, hatalmas sikerrel, mert egy gombostût sem lehetett leejteni, annyian voltak - tehát a piac az árazást visszaigazolja. Általában érdemes ódzkodni a Sunday Brunchtól, mert a vendéglõk többnyire az egész heti maradékot sózzák el ezzel a metódussal, de itt ilyen szándékot nem lehetett felfedezni - csomó minden teljesen frissen készült. Ezzel a hellyel nem vall szégyent Budapest az idetévedõ külföldiek elõtt, sõt - egyébként igen sok magyar vendéget is lehetett látni.



P.S.: Étlapról enni azért nem mennék be, úgy már túl húzósak az árak és annyira azért nem szuper a hely, ráadásul hazai játékosként hülyeség megfizetni a kilátás meg az ötcsillagos szálloda felárát. Persze egy ilyen csodás adottságú városban egy menõ szálloda ne is legyen olcsó.

Valú

Vico Lungo del Gelso 80, Nápoly



Szintén a Spagnoli negyedben van, közel a már többször megírt és továbbra is igen kiváló Toledó kisvendéglõhöz, valamiféle kapcsolatban is lehetnek, mert többször láttam, hogy ételt vittek át egyikbõl a másikba, például desszertet. A Valú nem átlagos, inkább fine diningba hajló hely, ahogy nézem, nem is a csóróbb kerületbeliek látogatják, hanem a módosabb fiatal középosztály a közeli nápolyi Rózsadombról (Vomeró). Fõ erõssége a rizottók és a grillezett húsok, és látványkonyhában alkot a szakács. Igen széles borválasztéka is van racionális árakkal. Kétszer ettem eddig itt, egyszer fiorentinát (tkp. olasz szték), másodjára rizottót, mindkettõ hibátlan alapanyagokból, jól volt elkészítve. Képet mégis egy apró, de nagyon ötletes elõételrõl készítettem: pirítóson a híres eredetvédett olasz szalonna (lardo di colonnata) szardellával. A tenger és a szárazföld ilyen vegyítése egyre divatosabb, valóban nagyon ízletes egyszerû falatka.

Pacal-oltár

Tripperia, Via Pignasecca 17, Nápoly

Nápolyi dizájncenter:




A pacalevõhely kirakata nálam mindent visz, a majd minden ház falán kiállított házi oltárokra hajaz a mobil pacal-kirakat. :-) Külön felhívnám a figyelmet a kint lógó zsák piritósra ill. kétszersültre, ez a nápolyi szegénykonyha takarékos leleményessége, kenyér nem vész el, csak átalakul, és valóban kár lenne kidobni a fantasztikusan finom, kemény héjú, kemencében sült nagy lyukú helyi kenyert, a pane cafonet.

Bistro 181

(bezárt)

Bp. Izabella u. 36-38

Törékeny kezdeményezésnek tûnik ez a kis szuterénban megbúvó, dél-franciás hangulatú vendéglõ. Igényes hely az Izabellában? Meredek. Pinduri étlap van, két-három elõétel, két-három fõfogás és egy-két desszert, ami önmagában bíztató - kérdés, hogy milyen gyakran frissül az étlap. Mivel pesszimizmusból soha nem született semmi, csak optimizmusból épülnek nagy dolgok, örüljünk az új helynek és bízzunk benne, hogy bírja szusszal a nagyon kedves vendéglõs hölgy és szívügye, ez nõiesen könnyed hangulatú kisvendéglõ.

Egyetlen csalódás ért itt: a tábla szerint a "világ legjobb citromtortája" nem nekem jutott. :-)

Figlmüller

Wollzeile 5, 1010 Bécs
Bäckerstraße 6, 1010 Bécs

Ez a híres rántotthúsos hely Bécs szívében, évek óta körözök körülötte, de eddig egyszer sem mentem be, mert elriasztott, hogy állandóan utcán álló sor (!) van elõtte - ezúttal azonban sikerült kis sorállással beslisszolni egy késõ decemberi délután. Mit kell itt enni? Nem kérdés, hogy bécsi szeletet, hozzá krumplisalátát és ízlés szerint fröccsöt vagy sört. Ezt tudja a hely, a rántotthús tényleg klasszikusan tányérról lelógós, nem nagyon olajos, omlós, szaftos, és nem a magyarországi - tisztelet a kivételnek - maradékhús, ún "pepihús" átverés. Az a különleges a helyben, hogy turista hordák általi látogattsága ellenére elviselhetõ benne a miliõ - persze ez el is várható a világ egyik legélhetõbb városában.

A tenger Budaörsön

Halpiac - Budaörs, Törökbálinti u. 23.

Egy metropolisznak el kell tartania legalább egy jó minõségû tengeri halkereskedést, ez a hely pályázik erre a szerepre, amikor ott voltam, nagyon friss volt minden a patikatisztaságú boltban, és minden nap érkezik friss szállítmány az Adriáról. És remek a választék, gondolom, akad majd pesti vendéglõ, aki innen szállíttat friss halat, és ha így lesz, nem kell félni friss halat rendelni ezek után - amennyiben a lelkiismeretes vendéglõs másnapra nem teszi el az alapanyagot. A hal bizalmi kérdés, a tengertõl távol, illetve ha nem magunk fogtuk, nem fagyasztottat csak ott szabad enni, ahol 100%-ig megbízunk a vendéglõsben.



Egyébként forradalmi újdonság, hogy a Facebook oldalán naponta el lehet olvasni késõ este/hajnalban, hogy mi érkezik a tengerrõl a reggeli szállítmánnyal. Le a kalappal.

Bischoff-Kadarka

Enoteca Bischoff, Via Mazzini,21 Trieste
Kadarka Borbár, Bp. Király utca 42

A mi szûkebb, szakadozó hálójú kultúrkörünkben, tehát a Bp.-Bécs-Trieszt háromszögben nagy reneszánsza van a borbároknak. Persze más a stíl a gazdag Bécsben és más a leszakadó Pesten, de a trend ugyanaz. Egy trieszti borbárba botlottam a minap, különlegessége, hogy 1777-ben (!) alapították a borkereskedõ jogelõdjét, ebben a régióban ennyi folytonosság, ahol egy cég sem él(t) tovább 1-2 emberöltõnél, már megbecsülendõ. Szolíd, nyugodt hangulatú a hely, elég nagy szortimenttel fõleg olasz és francia borokból. Néha fõznek is kicsit, a bor alá mindig adnak ingyen pár falatka harapnivalót, amikor ott jártam, szarvasgombás tésztát készítettek.



A Kadarka más tészta, vadiúj, puritán borbár, tkp. kultúrkocsma a lepukkant Király utcában, erõsen kérdéses, meg tud-e itt kapaszkodni, lesz-e elegendõ vásárlóerõ, de mivel elég alacsonyra lõtte be az árakat, van fröccs is, nem esélytelen. Ad hideg borkorcsolyát is, egyszer meg kéne nézni, szombat este mekkora benne az élet - kiváló költõ és nagy Budapest ismerõ barátom áttette ide a székhelyét, ami mond valamit. Amúgy eszméletlen boom, ami zajlik a környéken (Kazinczy, Akácfa, Király) romkocsma fronton, a környék lett Bp. elsõ számú és teljesen piaci alapon létrejött turisztikai látványossága, a romkocsmanegyed, nincs még egy város Európában, ami ennyit tudna nyújtani ebben a mûfajban. Tök szuper, pláne ilyen leszakadós évtizedben.

SaluMare

Via di Cavana 13/a Trieste



Ha olyan mákod van, hogy a tenger mellett laksz, akkor nem is lehet kérdés, hogy halat kell enni, halat hallal és megint hallal. Trieszt valahogy nem bõvelkedik jó kajálóhelyekben, inkább a kocsmák, borbárok városa, nem is olasz város olyan értelmben, hogy egy rendes olasz városban nem isznak ennyit, ez egyértelmûen Közép-Európa. :-) Az egyik kulináriában is utazó kis hely a SaluMare, annyi különlegességgel, hogy csak halban nyomul, kint elõtte pár asztal bárszékekkel, persze borozik mindenki, de mellé füstölt halat, halkrémeket, halas szendvicskéket lehet enni. És valóban csúszik rá a bor vagy fröccs. Ha valaminek, akkor a fröccs ("spritz") városának lehetne hívni Triesztet, messze a legnépszerûbb ital, fröccsöznek reggeltõl estig.

Finomkodó Crocus, brutál reggeli

Villány, Diófás tér 4-12.

Szeretek jókat enni, de a szó köznapi értelmében, ahogy használják, nem vagyok ínyenc, úgy értve, hogy leborulnék a túl kifinomult ízlés elõtt. Valahogy ez jutott eszembe a Gere féle Crocus étteremben vacsorázva Villányban. Nekem ez túl elõkelõ, túl cizellált, túl mesterkélt konyha, ahol az ételek efféle mûalkotások:



De ez nem erõs ellenszenv, mert nagyon lehet örülni annak, hogy ilyen magas, mûvészi igényû helyek is akadnak a vidéki Magyarországon. Maga a Hotel is kellemes, igen ízlésesen van berendezve. A reggeli pedig nagyon brutál, széles a választék, és van ütõs magyar vonal is benne hurkával/kolbásszal/disznósajttal, és mellé - grátisz pezsgõvel! Ez már sokkal inkább szíven ütött. Ha lehet választani a Crocus finomkodása vagy a Gere Hotel bõséges reggelije között, nem kérdés, hogy ez utóbbi a jó választás. Villány környéki ebédre/vacsorára ott a Tenkes Csárda vagy a Bock.



P.S.: Na persze fõleg vissza nem térítendõ EU lóvéból épült az egész, mibõl másból. EU adófizetõk pénze erre megy, csak suttogva mondom: hol is lennénk az EU nélkül... A pusztákon - avagy a pampákon.

Disznó Öböl a Nagymezõben

Terézváros, Nagymezõ u. 19.




Nyílt a pesti színházövezetben egy vadiúj hely, úgy hívják, hogy Disznó Bisztró. Kicsit fura a névadás, szokni kell, eleinte nem tetszett, hiszen mi az, hogy disznó, csak sertés ételeket lehet enni? Szeretem a sertést is, de azért vannak más húsok is a porondon, bárány, érlelt marha, vadak, szárnyas és fõleg a hal. Csak nem zárja ki ezeket a vendéglõ az étlapról? Az alapkoncepció, ahogy látom, úgy néz ki, hogy ún. magyaros, ill. sertés kapcsolt ételek adják a konyha gerincét, van kalbász, házi májas, abált szalonna, kõrözött, libamáj stb., de lightosított verzióban, és inkább köszöntõfalatka méretben: ez inkább tapas- vagy falatbár és borozó, mint vendéglõ, olyan hely, ahol az étel inkább a bor kísérõje. Kíváncsi leszek, hogy a vendégek mennyire nézik el a hagyományos vendéglõi méret felét kitevõ adagokat a tányéron. Tulajdonképpen örülni kell, hogy itt nyílt, a Pesti Broadway megérdemel egy ilyen emeltebb helyet, nem rossz üzleti koncepció, színház utáni poharazásra (01-ig van nyitva), falatozásra kiváló. Étlapról ebédeltem, de menüt is lehet kérni, ezúttal így festett:

Zellerkrémleves
Székelykáposzta
Gesztenye puding

990 HUF – noha pindurkák az adagok, azért elég világbajnok ár, 3 ajró.

Ahogy elnéztem a közönséget, a mûvészek is megkedvelték, tán beszervesül majd az utcába? Nekem valami hányzik a helybõl, tán a méretesebb adagok, tán valami nehéz vadság, tán a disznó az õszi ködben vérrel és zsírral - de azért drukkolok neki.

Palmenhaus

Burggarten 1
1010 Wien

Egy roppant hangulatos kávézó és bisztrószerû vendéglõ Bécsben, egy Pálmaházban(!) - a hely fõ attrakciója az elhelyezkedése. Nyáron kellemes, parkra nézõ terasz, télen meg bent ülhetünk a pálmák között, a gyönyörû felújított épületet és a még szebb növényeket bámuldozva - kell ennél jobb? Nem. Az étlapról: modern és könnyû ételek vannak elsõsorban, nem a "gulyás- rántotthús" osztrák kiadású hülyeségét nyomják, hanem bátran halakat meg salátákat adnak fõleg. Nagyon barátságos, nyugodt polgári miliõ, pont amitõl Bécset szeretni lehet. Úgy fest, egyvalami nem változik, nagymamám mesélte, hogy a háború elõtt többször jártak ki nagyapámmal vonattal Bécsbe Operát nézni, ahogy ma is Bécsbe lehet kimenni klasszikus polgári miliõt szippantani.

Hej, Csalogány, csalogány

Sokáig nem mentem a Csalogányba (aki nem ismerné, rendszeres top10 szereplõje mindenféle étteremlistának), mert csalódtam benne korábban, egyrészt ott volt a város legbárdolatlanabb fõpincére, másrészt nekem túl finomkodó volt a hely, harmadrészt minden második ételre valamiféle gusztustalan habot tettek, ami nem jött be. Két év is eltelt, tettem egy újabb próbát. Régen a hely fõ erõssége volt, hogy korrekt, ha jól emlékszem 2200 Ft körüli áron 3 fogásos déli menü volt, három elõételbõl/levesbõl, négy-öt fõételbõl és két-három desszertbõl lehetett összeválogatni, étlapról nem is lehetett enni, csak este. Nos, ezzel felhagytak, most is van menü, de csak egybõl, esetleg kettõbõl lehet „választani” 2500-ért, különben az étlapot teszik az ember elé, azon pedig igen húzós árak vannak. Úgy tûnik, elkapta õket a gépszíj és a siker. Ez eleve nem tetszett, ahogy az sem, hogy a rendelt ételek igen kis adagok voltak, ahogy a múltban is. Nem arról van szó, hogy két pofára zabálni szeretnék, de ne úgy álljon fel az ember egy háromfogásos ebéd után, hogy nem lakott jól még úgy se, hogy csomó kenyeret megevett vajjal, mégiscsak azért megyünk vendégõbe, hogy jóllakjunk, nem? Nekem az egész koncepció túl finomkodó. Ebben a felsõ kategóriában ezerszer jobb választás a Bock, ahol nagyon jól fõznek, nem magasabbak az árak és tisztességes adagok is vannak: sokba kerül, de megéri. Persze remélem, hogy virágozni fog az üzlet, mert az nem kérdés, hogy érdekesen fõznek és jó minõségûek az alapanyagok. Nem a virágzás irányába mutat viszont, hogy félház volt délben, és egy külföldi házaspár kifordult az árak láttán, nem azok az idõk vannak, pláne nem azok jönnek, amikor az ár nem számít.

Cafe Drechsler



Bécs, Linke Wienzeile 22/ Girardigasse 1



Egy ritka sokfunkciós bécsi kévéház a Naschmarkt mellett. Délelõtt és koradélután reggelizõhely, délben és délután ebédelõhely (napi menu 7,60), este és éjszaka meg hajnalban is kocsma: itt teljesen összefolynak a napszakok, többször voltam benne reggel kávézni, amikor még nagyban folyt benne az "éjszakai" fröccsözés, de pár korhely már a reggeli rántottáját tolta, máskor meg délután háromkor láttam arcokat reggelizni - napi 23 órán keresztül van nyitva. Laza hely, nem az az élére vasalt bécsi, de azért nem piszkos persze, ez nem balkán, és a konyha is elfogadhatóan teljesít, rendes bécsi klasszikusokkal, Rindsuppe, Schnitzel stb., de szezonális ételek is vannak, most (szeptember vége) például tökös kaják mentek, tökleves, tökös rizottó. Elsõsorban nem a konyhájáért érdemes idejönni, enni ott van a Naschmarkt számos kiváló vendéglõje (elsõsorban a friss halas Umarfisch és Nautilus), hanem beleszagolni a laza, nem faxnis bécsi miliõbe. Meg azért is, mert hajnalban máshol még nem lehet kávézni. :-)

Lacikonyha

Újlipótváros, Hegedûs/Ipoly sarok



Suttogó propaganda mondta, hogy ki kell próbálni a helyet. Képzeljetek el egy szuterént az Újlipótban, ami alaposan meg lett tervezve, festett, firkált, plakátos falak, mintha az utcán lennénk, egy tucat különbözõ puritán faasztallal meg egy hosszú paddal. Elsõre meghökkentõ, "romvendéglõ" kialakítás. Végig gondolkodtam a belsõn, amíg ott voltunk. Délben pár étel van csak, illetve lehet választani 3 fogást 2500-ért: az egyedi tételek direkt durván túl vannak árazva, hogy inkább 3-as menüt válasszon az ember, anélkül 3-4000-re jönne ki. A 2500 elfogadható ár, ha az ételek minõségét nézem, amivel semmi baj nem volt. Ha a mennyiségét, akkor kevésbé. Ami az ételválasztékot illeti, semmi szezonális nem volt benne, hideg sárgaborsóleves, kacsa, ribizlis desszert nem aktuális szeptemberben. Sehol egy halas vagy tésztás fogás. Házi kenyér viszont kitûnõ.

Dizájnra visszatérve: ha a konyhában több szív lenne és nem csak ész, nem zavarna. Így viszont kicsit sok, egy jó hely azért fõleg a jó konyháról szóljon és ne a belsõépítészetrõl. Összességében üdvös, hogy ilyen hely is van, virágozzék minden virág, baromi jó dolog ez a recesszióban is próbálkozó pesti kulináris boom, azonban elsõ látásra nem lettem szerelmes bele. Kiszolgálás: kicsit amatõr és nagyon kedvetlen.

P.S.: az étlapon durva helyesírási hiba, kakastaréj ly-nal írva. Gondolkodtam, hogy szólok, aztán nem tettem, jobb megfigyelõnek lenni mint beavatkozónak.

Reggeli a Szerecsenben

Szívemnek kedves a Nagymezõ utca, fõleg annak széles része, mert ott húztam le az elsõ 21 évet, szóval ismerem jól. Illetve ismertem a 70-es 80-as évekbeli mivoltát, a mostanit nem annyira, ezért lehetséges, hogy csak másodjára ültem be, ezúttal reggelizni a Nagymezõ/Paulay sarkán lévõ Két Szerecsenbe. Mondták, hogy meg lehet enni a kaját, és folyton rengeteg turista is lóg benne, elõtte vonulnak el a bédekkeres csapatok az Andrássyról a Kazinczy felé a mulatónegyedbe, a volt gettó felé.



Mi van benne reggel? Egész sok ember. Kávéznak, reggeliznek, ki sütit, ki tojást, ki komplett angol reggelit a kávé mellé, mintha egy polgári Budapesten lennénk. De nem abban vagyunk, a Nagymezõ eléggé lepukkant, mégha a város szívében is fekszik, pár köpésre a luxusüzletektõl, egyszerre zajlik a környéken a kupálódás és a slumosodás egymással ellentétes folyamata, csavargók alszanak a Dolce&Gabbana kirakata elõtt. Tartok tõle, hogy a következõ években ez utóbbi folyamat lesz az erõsebb tendencia, a romlás erõi hatalmasabbak, lásd pl. a közeli Király utca a felújítás után máris teljesen visszapusztult - de ne legyen igazam.

Éppen vízórát kellett cserélni a lakásban, a mesterre vártam, aki persze késett, ergo vagy két órát ültem lent a teraszon, egy angol társaságra lettem figyelmes, két fickó melegítõben és fehér atlétában, meg egy csaj, húsz körüliek lehettek. Beültek, reggelire egy korsó sör, aztán még egy, majd gazdag "angol" reggeli tojással, kolbásszal, babbal. Ütõs együttes. Végül egy-egy pohár rozé pezsgõ. Úgy belejöttek, hogy aztán már kint a teraszon (a képen a napernyõ alatt vannak) ráugrottak egy üveg száraz fehér pezsgõre. Ezt nevezném gazdag reggelinek. Irigyeltem õket, milyen jó, hogy ilyen fiatalok, ilyen jól érzik magukat egy idegen városban, és pezsgõzhetnek reggel, felelõsség nélkül és jókedvûen bele az új napba, hogy majdcsak lesz valahogy.

Nálam kiállta a próbált, reggelire jó a Szerecsen, ha itt laknék, itt reggeliznék, megfelelõ a kévé és finom a croissant. A talán soha el nem jövõ polgári Budapest ígérete.

Az év tésztája

Jó hír, hogy a Pastrami remekül tartja magát, marad a szinte mindig magas színvonal a konyhában, nem nagyon puccos, egyszerû kaják jó áron, mindig friss alapanyagokból, kifogástalan kiszolgálással. Utóbb tintahalas fekete tésztát ettem, eddig az év legízletesebb tésztaétele volt nálam, és a nem könnyen elkészíthetõ tintahal is kofogástalan volt, puha, de azért rugalmas, nem túlgrillezve. Szuper.

Ikeakaja

Eléggé utálok vásárolni járni - kivéve persze piac. Ha mégis nagyon kell, szökõévben egyszer, akkor legalább legyen valami szórakoztató, az Ikea ilyen szempontból jó hely, mert legalább elfogadható kaja van az étkezdéjében, lehet halat és rákot enni.



Északiak sok szempontból tudnak valamit. Csak ne lenne ott olyan fránya hideg.

Can Paixano (La Xampanyeira)

Carrer de la Reina Cristina 7, 08003 Barcelona


Nagyon-nagyon egyszerû pezsgõbár és szendvicsevõhely a tengerhez közel a Barceloneta negyedben. Hihetetlenül olcsó, 1 euró egy pohár saját készítésû pezsgõ, a legdrágább üvegggel 6, és mindig hihetetlen tömeg van benne, de tényleg annyira, hogy jó száz ember zsúfolódik össze benne állva a tán 40 négyzetméteres kis helyen, mindenki pezsgõt szürcsöl, eszik és beszél egyszerre, ha állsz, a poharat, a copát, magasra kell tartanod, hogy ki ne lögybölje a szomszéd... Valósággal meg kell harcolni minden kis talpalatnyi helyért, hogy közelebb kerülj a pulthoz, hogy végre kaphass még egy copa cavát meg valami kaját, kolbászos vagy sajtos szendvicset. Aki ide belép, háborúra kell készülni a kiszolgáltatás lehetõségéért, teljesen bele kell merülni a tömegbe - de megéri.

A bejárat fölött szalonnák lógnak, bent pedig folyik a piros pezsgõ. Annyira olcsó, hogy nagyon nehéz 10-12 eurónál többet elverni, ami az igen magas barcelonai árakat (korsó sör pl. 4-6 euró) tekintve kész csoda.

Ami érdekesség még: étel nélkül nem lehet pezsgõt rendelni, nagyon helyesen, aki iszik, egyen is. Alapvetõ mûintézmény.

La Bombeta - Nem beszélni angol

C/ Maquinista, 3, 08003 Barcelona

Jó nagy öles betûkkel hírdeti a bár tulaja: mi nem beszélünk angolul. Értem én, valószínûleg a tökük tele van már a sok turistával, de ez turista szemmel ígéretes üzenet, helyieknek akar vendéglõt csinálni ez a tengerhez közeli kicsi tapas bár, inkább a klasszikus fajtából. Nagyon egyszerûek az ételek és olcsók, amibõl az sem von le sokat, hogy a kiszolgálás hihetetlenül unott és paraszt, így autentikus. :-)

A szokásos halak itt is megvannak, viszont akad belsõség is, pl. kiváló véres hurkát ettem, és volt pacal is.

Egyébként szerintem igenis elvárható egy idegentõl, hogy azt az 50-100 szót, ami a rendeléshez kell egy spanyol (olasz, magyar etc.) vendéglõben, elsajátítsa. Szóval aki itt akar enni, annak ezt az alapszókincset elõbb be kell vágnia, angol étlap sincs.



P.S.: Itt sincs hely ebéd- és vacsoraidõben, sorba kell állni az utcán, ahogy szinte minden felkapottabb/jobb helyen Barcelonában.

La Cerveseria Catalana

C/Mallorca 236, 08013 Barcelona

A név senkit ne tévesszen meg, ez a hely sörözõnek hívja magát, de valójában egy tapas bár és vendéglõ. Mi a tapas? Kicsi fogások sorozata, régen ingyen adták a piához, ezt a jó szokásukat sajnos feladták a katalánok, és most már jó drágán (3-10 euró) adják õket.



Nem kérdés, hogy minõségi kaját adó hely, igen népszerû is, fõétkezések idejében gyakorlatilag lehetetlen szabad széket/asztalt találni hosszabb várakozás nélkül. Mivel kicsit kiesik a turisták fõ csapásirányaiból, helyiek is vannak benne. Nem egy originális egyszerû tapasbár, ahol egyszemélyes "csapat" csinálja a kaját és szolgál is ki a pultnál, hanem egy profi gépezet, gyors ázsiai személyzettel és flott kiszolgálással. Itt ettem a legfinomabb pan amb tomaquet-ot, ami egyszerû piritott kenyér, bedörzsölve paradicsommal, fokhagymával, meglocsolva olívával, kötelezõen adják a legtöbb helyen a tapasozáshoz. Bõséges választék van kifogástalanul friss tengeri ételekbõl, négy-ötféle kagyló, osztriga, rákok, homár, tonhal, tõkehal, bébitintahal, polip. Gondolom, hogy benne lehet a barcelonai gasztrooázis top100-ában.

U26

Bp. Eiffel tér, gödör

Zseniális újdonság Pesten a Nyugatinál: ebédidõben menüt adnak egészen verhetetlen áron, elsõ fogás 400 Ft, fõfogás 900 Ft, desszert 400 Ft, summa 1490 Ft, 26 év alattiaknak meg egészen fõnyeremény 1190 Ft-os áron. Minden tételnél 4-5 félébõl lehet választani, egyszerû és különleges ételek is vannak közöttük. Kiváló hamburgerrel is szolgálnak 1100 Ft-ért. Ha a Nyugati környékén tör rá az emberre az éhség délben, és rendes ételt akar enni olcsón, nem kérdés, hova érdemes menni.

P.S.: Az adagok nagyon kicsik.

Yiddishe Mamma Mia

Gozsdu udvar D passage (Bp. Király utca 13.)

Ilyen csodákat tud elénk tárni a mindig meglepetésekkel szolgáló, foltokban egyre világvárosibb, rongyosan is multikulti arcot öltõ Budapest: csavargok a Gozsdu udvarban és az egyik csöndes belsõ téren egyszercsak elémtoppan ez a vendéglõ: zsidó-olasz kevert konyhát visz. Izgalmas párosítás. Ez a környék, Király utca, Kazinczy utca, Klauzál tér vidéke ugyan nagyon lepusztult, de egyre több kulináris kalandot kínál, éjszakai mulató és romkocsma tucatszám, kóser pizzéria (!), thai büfé, bangladesi kifõzde etc., pesti „latin"-negyed formálódik a tragikus emlékû gettó területén, sokkultúrájú mulató és gasztróközpont alakul itt, nagyon beindult a turizmus is erre, turisták hada rója a környéket romkocsmák és vendéglõk után kutatva. Lehet, hogy Pestbõl egyszer még a gasztróturisták célpontja lesz? Ennek látjuk csíráit? Jó lenne.



Visszatérve a Yiddishe Mamma Miára, egyszerre megfér az étalpon a caprese, a töltött libanyak, a sült bárnycomb ricottás gnocchival, a sólet, flódni fagyival (!) töltve stb. Ha nem lenne, ki kéne találni. Az is érdekes, hogy ezek a fõleg hazai zsidó ételek már mennyire beépültek a közös összmagyar konyhába, magyarnak tekinthetõk (sólet pl.), tehát tulajdonképpen olasz-zsidó-magyar konyhát visz a hely. Csak éppen megkóstoltunk egy bruschettát avókádó-padlizsán-tonhalkrém trióval, azzal nem volt gond, és különös figyelmességként mini piritott mákkal szórt kalácsot hoztak hozzá kosárkában, ez nem lehet igénytelen hely, egybõl drukkolni kezdtem neki. Ez bíztató kezdet, vissza kell még menni ide. Déli menüt is kínálnak, elég hihetetlen áron, 2(+1) fogás 950 Ft-ért.



P.S.: Másodjára már nem annyira voltam elragadtatva a konyhától. nem leszek visszajáró.

Comme chez soi – Aranykéz utcai szép napok

Aranykéz utca u. 2.

Felizgatott, hogy Tripadvisor listáját vezetõ, utazók által legjobbnak ítélt pesti vendéglõrõl mégcsak nem is hallottam, mi az isten lehet ez? Ki kellett próbálnom.



A pindurka hely története annyi, hogy valamikor régen francia pezsgõbárnak nyílt, aztán tettek bele egy kis konyhát, de abban már olaszul fõztek, így lett egy franciás beütésû olasz hely, ahol van magyar szál is, a vendéglõ leghíresebb fogása a serpenyõs almás-tokajis libamáj, láttam, mellettem ették turisták, grandiózus adag. Mit ettünk? A fõpincér (és tulaj?) friss óriás tintahalat ajánlott spagettivel, teljesen hibátlan volt, még azt is bevállalta, hogy ha nem lesz vajpuha a tintahal, akkor adjuk vissza az egész tányért és nem kell fizetni semmit. Vajpuha volt. Ottlétünk alatt azon töprengtem, hogy mitõl imádják így a helyet a külföldiek, és asszem a kiszolgálás extra szívélyessége lehet az elsõszámú ok, tényleg nagyon kedves és lefegyverzõ, a mellettünk ülõ tán amcsi házaspároknál például úgy nyitott a pincér, hogy üljenek csak le, a cég ajándéka egy üveg pezsgõ, aztán nekünk is kijött az ebéd során három (!) ajándék kis fogás, egy kis elõételtál, vajkrémmel, sonkával és füstölt libamellel, késõbb, a desszert elõtt egy kis grátisz eper habbal, majd négy kocka házi csoki. Ezzel leveszik a vendéget a lábáról – engem is sikerült.

Elég drága hely, de érthetõ, totál a belvárosban vagyunk. Megéri az árát, és örülni kell, ha egy turista ide esik be, szíves vendéglátásból csillagos ötös, és jól is fõznek.

Pest-Buda

Vár, Fortuna u. 3.




Lelkesen olvastam a Várban megnyílt Pest-Buda vendéglõrõl, ami igényes kivitelben, bisztró formátumban kínál magyar(os) ételeket, de nem csupán turistáknak, a cél az, hogy a magyar közönséget is visszacsábítsa a Várba. A cél jó és magasztos, az ember tényleg csak szökõévente megy fel a Várba, mondjuk borfesztiválra, múzeumba. Lássuk a kivitelezést.

Eleve ott kezdõdtek a bajaim, hogy a pincér totálisan amatõr volt, rosszul vette fel a rendelést, elfelejtette a levest, majd pedig az egyik fõételt, a kaják összevissza jöttek és lassan, pedig kongott a vedéglõ. Az ételek nagyjából olyan színvonalon voltak, amit én is összedobok otthon, de sokkal nagyobb gondossággal, az Újháziban répán kívül nem volt más zöldség, a „szték” rágós hátszínbõl készült (a vendég hülyének nézése), a rántott pisztráng rendben volt, de a filézés nem sikerült teljesen, próbáltatok már rántott cuccból szálkákat kipiszkálni? A legnagyobb gond az árazással van, egyszerû és elég kis adag fõételekért 3-4 ezer Ft-ot, 12-15 eurót elkérni még akkor is sok, ha ez a VÁR és itt minden a turistakopasztásra ven berendezkedve, ennyiéért Bécsben, Rómában, akárhol jobb kajákat lehet kapni. A legegyszerûbb pohár bor, a ház bora 1200F? (Híg szekszárdi vörös lötty.) Pofátlanság. Ráadásul fix 12% a szervízdíj, amit utálok, hadd döntse már el a vendég, ad-e jattot vagy sem. Drága és minden különösebb hozzáadott értéket nélkülözõ hely - egész végig azon gondolkodtam, hogy micsoda hülye vagyok, ennyiért ehettem, ihattam volna a Bockban, ezerszer jobbat. Sajnos, mert az elképzelés tök jó.

Ahogy elnéztem a vendégeket, ez turista hely lesz, hiába a meghírdetett cél. Persze azoknak jó lesz, még így is valószínûleg sokkal jobb gulyást vagy pörköltet kapnak a japánok itt, mint máshol, matyóhímzésbe és õsmagyar mikrósütõbe csomagolva.

La Mocca

Annyiban különleges hely ez a szentendrei Dunakorzón található pici kávézó, hogy saját pörkölésû kávéjuk van és tudnak kávét fõzni. Olyan nagy tudomány ez? Nem, de mégis 100-bõl ha 1 helyen lehet jó kávét inni Magyarországon. Elfogult is vagyok velük, mert a pörkölt szemes kávét szinte mindig náluk veszem, kedvencem mostanában a Costa Rica, illetve az etióp Irgassef, nem vagyok nagy kávészakértõ, de a hozzáértõk szerint jó kávét tartanak. Önös érdekbõl drukkolok nekik, hogy jól menjen a bolt, üdítõ kivétel a sok turistalehúzó zombi üzlet szentendrei-balkáni világában ez a tisztességes vállalkozás.



P.S.: Elköltöztek Dumtsa Jenõ utcába, az újonnan korzósított rész elejébe, bal oldalon. (2012)

Sarki Fûszeres

Pozsonyi út 52-55, Újlipótváros

Pest egyik leghangulatosabb mini kávézója, reggelizõ helye. Ha Párizsban lennénk, nem lenne nagy etvasz, mindenfelé vannak ilyenek, Bécsben is sokfelé, olaszoknál pláne, itt Pesten sajnos kuriózum. Van elfogadhatóan fõzött kávé - nagyon kevés helyen van jó kávé -, frissen facsart narancs, friss péksütemények, frissen készített szendvicsek olasz szárított sonkából, sajtból, zöldségekbõl vagy ami akad a hûtõpultban, vannak elvitelre is dolgok, borok, lekvárok, kenyerek, sajtok. Igazi polgári miliõ, és láthatóan csomó törzsvendég van benne, külföldi diák, kifliért jövõ néni, közeli állami vagyonkezelõbe sietõ alkalmazott.

Nem olcsó, de ebben az esetben azt lehet mondani, hogy a minõségnek ára van, és nem igazán akad konkurenciája még ezen a polgárosult, élhetõ környéken sem. A bár, ahova csak beugrasz belökni egy kávét.

Wang

Wang mester konyhája, Telepy u. 24., Ferencváros (bezárt)


Egy kínai ismerõsömmel megbeszéltünk egy ebédet, mivel õ jobban ismeri nálam a pesti kínai szcénát, rábíztam, hova menjünk, kínai idegenvezetést kaptam Pesten. :-) A Wangot választotta a Telepy utcában. Nos, Wang Mesternél már egyszer voltam, annyit lehet tudni errõl a Ferencváros eldugott részében lévõ, nem agyonreklámozott helyrõl, hogy ez nem magyaroknak szóló „kínai” (egészen pontosan szecsuáni), hanem inkább kínaiaknak szóló, az ismerõsöm is mesélte, hogy a családdal jönnek ide párszor egy évben. Azért ez már valami.

Meglepõ a belsõ dizájn, nulla darab festett egyensárkány, semmi lampion, tiszta egyszerûség és teljes dísztelenség, mint egy büfében, még abroszok sincsenek. Nem zavar, inkább tetszik ez a puritán stílus.

Mivel nem vagyok nagy kínaikaja szakértõ, asztaltársamra bízom a rendelést, aki rögvest ki is rendel vagy 7-8 tételt, hol magyarul, hol kínaiul. Hipp-hopp megtelik az asztal, eszünk keresztben a tálakból. A képre nem fért rá minden, de van itt fafül gomba saláta, pacal (balra lent), csirkeláb-saláta (középen, ropogós csirkeláb filécskékkel, nagyon érdekes), valami zöldség párolva, házi gyúrt tészta, rizs, oldalas (fent), marhanyelv és pacal lében (nem látszik).



Nagyjából mindent megettünk, kemény menet volt, mert mindenben bõven akadt csili meg olaj is. Nem könnyû konyha. Ami a helyben különleges, hogy rengeteg féle belsõség van, és elég jól elkészítve, szív, pacal, marha- és kacsanyelv, zúza stb.

Utólag azon gondolkodtam, hogy nem nagyon tudok pálcikával enni, mégis pálcikával ettem végig az ebédet és nem is figyeltem oda rá. Csoda történt...

A tenger pökhendi nagykövetsége

Ambasciata del Mare, Piazza Duomo 6 Catania

Jó sokat kerengtünk e vendéglõ körül, míg végül rászántuk magunkat. Több aggályom is volt, érdemes-e bemenni egy helyre, ami a város fõterén van, nem lesz túl turistás meg túl procc? Viszont ami keményen mellette szólt, hogy közvetlenül a fantasztikus cataniai halpiac mellett fekszik, a halak frissessége és választéka nem lehet kérdés. Végül azért mentünk be, mert bár voltak aggályaim, tudtam, hogy ha nem megyek be, akkor késõbb végig azon fogok morfondírozni, hogy miért nem mentünk be…




Nos, másféle problémák vannak hellyel. Nem turistás, pici, elegáns, hangulatos. Ebbõl is látszik, hogy Catania fasza hely, nem sok város akad, ahol egy ennyire frekventált helyen lévõ vendéglõ nem megy el a turisták kiszolgálásának irányába, magyarul a silány irányába. Az ételek mind nagyon finomak voltak – azaz maguk az alapanyagok voltak nagyon finomak, egy jó halvendéglõnek nem sok dolga van a kajával, legyen minden friss és kész. Nekem a kedvencem egy babérleveles-mézes-ecetes-olajos pácban megérkezõ egyszerû szardínia volt, az édesekés-babéros íz nagyon jól passzolt a halhoz. Az egyetlen igazi gond a pincérekkel volt, ilyen modortalan, nagyképû, pökhendi kiszolgálással rég találkoztam. Úgy viselkedtek, mintha tényleg valamiféle nagykövetkség alkalmazottai volnának, és vegyem megtiszteltetésnek, hogy egyáltalán beengedtek ide. Lehet persze, hogy ez a modortalanság a külföldinek szólt, a nem törzsvendégnek, nem tudom.

Szóval a nagykövettel nincs baj, de ezek a lakájok… Lehet, hogy ha többször mennék, megkedvelnének? Miközben annyi mosolygós embert látni ebben a városban - az Ambasciatába felvették az összes morcost manust, aki Cataniában csak fellelhetõ? Persze nomen est omen, hiszen a vendéglõ névadása is nagyképû.

Nievski – ahol Che szeleteli a húst

Nievski - Catania, Via Alessi 15/17

Cataniáról volt egy olyan elképzelésem, hogy egyfajta über-Nápoly: minden olyan káoszos, mint Maradona városában, csak a köbön. Még több motor, még több szemét, még több ázsiai bevándorló az utcákon, még több szegénység. Még több olasz dél. Nos, egyáltalán nem ilyen Catania, van benne alapvetõ civilizáltság, rend, kultúra, sokkal kevesebb a szemét és vannak egyetemista kocsmák. Délebbre vagyunk és olyan, mintha északabbra lennénk. Dél és civilizáció és egyetem egyszerre, ez ritka kombináció, hiszen a fõ baj az, hogy északon van civilizáció, de pocsék az idõ és zárkózottak az emberek, délen van kedély és meleg, de nincs vécépapír a budiban. Catania ezen a skálán meglepõen jól helyezkedik el, kitünõ klíma - április 8-án 25 fok volt és fürödtek a tengerben - és civilizáció egyszerre. Nem gazdag, mint észak, de nem is olyan fagyos és dögunalmas.

Páldául álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen helybe botlok itt, mint a Nievski.




Ez egy legendás, balos és kommunista kellékeket felvonultató bár, kubai zászlók, Lenin- és Che portrék mindenfelé, Berlusconi karikatúrák, tõkeellenes firkák, helyi ellenkultúra, olyan mint Pesten mondjuk régen a Tilos az Á, a lázadás szigete, kulthely, fullos minden este 10-tõl hajnal 4-ig. Ezért még nem mennék be, de kaja is van, nem is akármilyen, "organikus és fair trade" ételek, tengeri étlap, kagylók, halak, frissen grillezett húsok, zöldségek – hiába, az olaszok lázadva is jó kaját akarnak, hol lehetne ilyen Pesten, hogy egy romkocsmában nem szemét, hanem minõségi kaja van? Rabul ejtõ ez a törekvés a jóra, az étkezés minõsége maga a civilizáció, Catania ilyet is tud, szubkultúra kocsmában jó konyha van, helyi Tamás Gáspár Miklósok két globalizáció szidalmazás között tolják le a grillezett scampit... Nem akármi. Ezért még a komcsi kellékeket is el lehet nézni, végülis náluk nem volt megvalósult komenizmus, honnan is tudnák, micsoda katasztrófa a szabadság elveszítése? Kicsit nagyobb, mintha nincsen friss kagyló az étlapon. :-)



Mozgalmi ruházatú helyi erõ húst szeletel grillezéshez úgy éjfél körül, a Nievski 25-ik születésnapját ünneplõ bulin. (Tuentifaiv néven futott a party, néztem a szót az olasz szótárban, nem találtam, napok után esett le, hogy mit jelent...) Nem ám mikrós a kaja, eredetileg jó 30 kilós húsdarab volt az asztalon.

Bock dekadencia reggel

A Bockban újabban van reggeli, nagy nehezen odakeveredtem, elvittem az "olasz" (60-as évek óta kint él, ettõl még persze tõzsgyökeres pesti) nagynénémet, ez itt a "gazdag gazda kedvence", rántotta vargányával és libamájjal, ütõs együttes. Ez talán tényleg túlzás reggelire, én amúgy a "görög reggelit" kultiválom, de egy évben egyszer lehet elromlani és bûnözni, három sóhaj és két lelkiismeretfurdalás közt belapátoltam. Istenem, a nagynénémért mindent, most már õ az egyetlen egyenesági felmenõm - erre fogtam...

Toledo újra, és jó megint

Hosteria Toledo, Vico Giardinetto 78, Napoli

Ez a kis családi vendéglõ semmit nem változott, hozza ugyanazt: egyszerû ételek, sok hal, sok friss zöldség, halas két lépésre, zöldséges háromra. Sallang nélküli, jó konyhát visznek. Nápolyi mércével elég drága hely, fõételek 8-15 között (átlag 10), míg a nápolyi jellemzõ inkább 5-10 között, de a jelek szerint megél, van kereslet rá.



A képen tengeri cuccok kisütve (fritti), tetszik a rusztikus tálalás, papírtölcsérbe tekerve, mellédobálva egy kis saláta. Nem is kell hozzá semmi más, így jó ahogy van - ahogy ez a fogás is mutatja, alig-alig tesznek hozzá valamit a kiváló friss alapanyagokhoz. Minek is?

Caffe’ Gian Mario

Kaptam egy fülest, hogy egész jó olasz bár van a Bajcsy-Zsilinszky úton a Hajós utca Desewffy utca között a terézvárosi oldalon, ahol fõznek is, és jó a kaja. Belépéskor képzeljünk el egy elég zûrzavaros, már-már giccses berendezésû bárt, mindenfelé panettone-hegyek, a polcokon tésztafélék, mintha olasz élelmiszerüzletben járnánk, falon focis-kajás plakátok, a közönség 70%-ban olaszokból áll, ami biztató, és miután a bárpult mellett elhaladunk, jobbra egy pici konyha látszik, majd végül egy hátsó terem, ahol egyszerû asztalok várnak: itt lehet enni. Elsõre bár és trattoria keveréke.





A falon napi ajánlat pár elõétellel és pár tésztával, egyik alkalommal ettem egy salátát, majd pedig egy tésztát, ravioli szarvasgombával, máskor zöldséglevest és vargányás/szarvasgombás metéltet, minden étel tisztességesen, hiba nélkül volt elkészítve, amit meg kell becsülni, hétköznapi ebédre kiváló. A pincércsaj magyar (egy papírfecnirõl próbálta felolvasni az aznapi olasz ételneveket, kevés sikerrel, „tudtok olaszul?”, „tudunk”), a többiek, a barista, a szakács olasz, és láthatóan afféle haveri hely az egész, ahova fõleg a pesti olaszok szeretnek betérni dumálni, meccset nézni, minden vendég ismerõs volt. Nagyon egyszerû hely, de legalább õszinte, és árértékben sem rossz. A kávéjuk is finom. Kívülrõl elég jól álcázza magát, a külsõ megjelenése ízléstelen, sõt, guszustalan - jól belesimul a közvetlen környezetébe.


P.S.: Mászkáltam a környéken, meglepõ, milyen lepusztult, halott a Bajcsynak ez a szakasza, a Nagymezõ utca felé. Piszok az utcán, málló vakolat, bezárt boltok, járókelõ nulla – pedig a város szívében vagyunk. Valószínûleg a nagy autóforgalom teszi tönkre. Szomorú.

Borkonyha


Egy totál új hely, tán egy hónapja se nyitott még a vendéglõktõl egyre zsúfoltabb Bazilika zónában, a Sas utca elején – mellette csukott (bukott?) be a Stand, amirõl korábban írtam. Ez a hely a mostanában talán túlzottan is felkapott bisztró-kategóriába próbálja fellõni magát, ami kiállásban laza, egyszerû berendezést, túlzott cicoma kerülését jelenti, beltartalomban pedig rövid, szezonális étlapot, hetente változó sorokkal és jelentõs borválasztékot.

Csak elsõ benyomásaim vannak: az alapanyagok frissek, a konyha jó, de a hely hideg. Mit jelent ez? Nehéz pontosabban megfogalmazni, van valamiféle „üzleti válalkozás” jellege, érzete, persze minden vendéglõ üzleti vállalkozás, de a jobbakból kiérzõdik azért ezen túl a vendéglátás iránti alapvetõ szenvedély, a lélek, ha úgy tetszik, itt ezt nem lehetett tapasztalni, inkább hogy valaki ráérzett, hogy az ilyen felülre pozícionált, egyszerûség kedvéért hívjuk „Bock-osztályúnak”, bisztrószerûségeknek trendje van, és megpróbáltak felülni a hullámra. Az árazás elég ütõs, kvázi Bock szinten van, tán kicsit alatta, ami összevetve annak minõségével, nekem túlzásnak tûnik. Amúgy jellemzõ a honi állapotokra, hogy az ún. bisztrókonyha itthon egyre inkább magas minõségre törekvõ, de drága, és gyakran sznob helyet jelent, miközben amúgy gyors, egyszerû, olcsó – semiképpen nem luxus! - és jó konyhát kellene jelentenie normális kontextusban, szembeállítva mondjuk a fehérabroszos klasszikus vendéglõkkel. Van egy kis jelentéstorzulás ahhoz képest, mintha a Lajtán túl, kvázi luxusnak van eladva az, aminek jó normálisnak kellene lennie - ennek valószínûleg mélyebb társadalmi okai is vannak.




Lehet, hogy majd visszatérek még, például igen jó házi szilvafagyit ettem, de nem lettem elsõ látásra szerelmes a helybe – mint ahogy mondjuk a Bockba bele lehet szerelmesedni vagy a Kistücsökbe. Vagy, más kategóriában, a névtelen olaszba. Ettõl még örvendetes, hogy efféle helyek nyílnak, mint a Borkonyha. Hogy mi az igazi különbség azokhoz képest, amelyekbe elsõre szerelembe lehet esni, nem tudom egészen pontosan megfogalmazni, de a szerelmet nem is lehet, és nem is kell megmagyarázni. Éppen ez a jó benne, hogy nem racionális, hanem magával ránt, mint az örvény.

Szegény Nagypapa (Aranyszarvas)



Vagy egy éve terveztük, hogy elmegyünk a híres budai Aranyszarvasba. Tartottam ettõl a látogatástól, mert az ilyen nagyon várom helyek sokszor okoznak csalódást, de meg kellett lépni, ha másért nem, akkor a nagyapám kedvéért, aki a hetvenes években itt volt fõpincér, elmentünk megnézni, mivé lett az egykor híres vadvendéglõ - akkoriban egész Pesten nem lehetett máshol vadat enni, az átkos komenista hiánygazdaságnak köszönhetõen. (Na persze a legkisebb gond is nagyobb egy diktatúrában, mint hogy nem lehet vadhúst kapni. A legfõbb hiánycikk a szabadság.)



Nos, az Aranyszarvas beszélt hely, mindenféle ranglisták elõkelõ helyezettje, nálam leszerepelt. A szervízzel, konyhával semmi baj nem volt, viszont az adagok… Nem azt mondom, hogy egy halom kaját hozzanak ki, de amikor a báránygerinc gyanánt megrendelt étel két gyufásskatulyányi, mintegy 7-8 dekányi bárányhús képében érkezik meg, s mindez majdnem 5000 Ft-ért, ott nálam felugrik a vérnyomás és kimegy a biztosíték, mert ez átverés. És innentõl nem is tudtam figyelni az ételekre, minden apró fûszál dühített a tányérokon, mert az ilyen röhejes porciózás a vendég átverése és megcsúfolása, a gasztronómia vadhajtása, elhajlás, nem igaz, hogy nem lehet jól fõzni úgy, hogy egyúttal rendes – nem hatalmas, csak rendes – adagokat hozunk ki. Alapvetõen ezért megyek enni, mert éhes vagyok, és ha éhesen jövök ki egy helyrõl, ráadásul sok pénz leperkálása után, az a hely nálam megbukott, teljesen mindegy, hogy azért maradtam éhes, mert a kaja ehetetlen volt, vagy azért, mert kevés.

Kár érte, mert különben jól fõznek, de a szó igazi értelmében vett vendéglátás nem csupán a fõzéstudományról szól. Procc hely.

Forgó: fordulat

Egy ideje hanyagolom a bogdányi Forgót, nagyon kellemes hely, de a konyhája elfáradt, nehézkes és unalmas lett, évek óta nem változott semmit, benne ragadt a régiben, a 10-15 évvel ezelõtti közízlésben. Nos, most újra elmentünk, és kellemes meglepetés ért, szereztek egy új séfet, frissítették az étlapot, a kilóméterességébõl is faragtak kicsit, és ha nem is revolúció, de evolúció zajlik a vendéglõben, nem annyira túlsütöttek már a húsok, kevesebb a panír, rafináltabbak a köretek. Megmaradtak a régi klasszikus fogások, de bejött néhány új, könnyebb étel is, a tányérok kiállása is szebb lett. Sokat javultak a desszertek, én házi fagyit ettem, ami kitûnõ volt: ez már eleve vízválasztó igényességben, hogy egy vendéglõ ad-e annyit magára, hogy ne bolti fagylatot, hanem saját készítésût szolgáljon fel. A változtatás azért nem megy könnyen, beszélgettem az egyik pincérrel, akit vagy 20 éve ismerek, és mesélte, hogy majdnem forradalom tört ki, mert megpróbálták eltávolítani az étlapról a jókai bablevest … – a Forgó sosem lesz csakis szezonális kaját kínáló hely, de nem is baj, maradjon a bableves meg a csülökpékné, de lehessen enni idényjellegû, változó kínálatú, a piacon éppen beszerezhetõ komponensû ételeket is, így mindenki megtalálja a számítását. Állítóag tavasztól lesz teljes átállás az étlapon, lehet, hogy visszaszokunk a Forgóba?

Egyébként érdekes paradoxont vet fel, és kicsit beszél Magyarországról is, hogy hiába próbál egy vendéglõ jó irányba újítani, ha a közízlés nem megy vele, üzletileg bele fog bukni, ha a közönség télen-nyáron állandó étlapot akar, amit ugye nem lehet mindig friss alapanyagokból kihozni, akkor hiába akarsz mindig frisset adni, nem tudsz, szóval csak szûk mezsgyén tud változtatni a Forgó, ez nem egy pesti bisztróvendéglõ, itt a piac nem tartana el egy ilyen helyet. De talán attól nem riad el a közönség, ha megszokott ételei friss alapanyagokból (is) készülnek, és nem vagy nem mindig a fagyasztóból/mikróból/fáradt olajból kerülnek elé.

P.S.: Egy megjegyzés még, a sószórót el kéne kobozni a szakácsoktól, több étel volt erõsen túlsózva, pl. az elmaradhatatlan bogdányi húsleves.

Al Pescatore
- ahol Ibra a pincér



Bari, Piazza Federico II di Svevia, 8

Bariban vagyunk, Szent Miklós városában, a délolasz tengerparton. December van, de ahhoz elég kellemes a hõmérséklet (15 fok), hogy a teraszon együnk, mit, na mit is lehetne enni egy tengerparti városban, mint halat, halat és halat?

Ez egy régi hely, semmi fakszni, semmi csicsa, az asszonyok a vendéglõ közepén tisztítják a zöldséget nyitás elõtt, a pincérek valamiért mind Milan mezben, átlagos olasz kikötõi színvonalat hoz, ami a nyersanyagok frissességét tekintve sírnivalóan jó, itt egy köpésre a tenger, persze hogy friss minden. Minket Ibrahimovics szolgált ki, étlapot nem kapunk, minek, kétféle tengeri elõételbõl lehet választani, van egy cotto (fõtt) meg egy crudo (nyers), hét nyolc tányérkán repked a tenger ajándékainak mindenféle módon elkészített orgiája. Olyan bõséges az elõétel, hozzá a vastaghéjú házikenyér, jóféle pugliai bor, hogy itt tulajdonképpen abba is lehetne hagyni az étkezést. Vannak még tészták, persze, meg lehet egészben sütött halat is enni, de a legtöbbet az elõételek adták nekem ezen a helyen. Ibra egy kicsit pokróc volt, de ezen nem lepõdünk meg. :-)



Egyre inkább az a benyomásom, hogy a jó vendéglõ nem a jó konyhán alapszik, egy fityfenét, a jó alapanyagokon, azokon már alig kell valamit "fõzni". Vagy semmit. Minden nap azt adjuk, amit a piac ad.

Amúgy vasárnap reggel a mólón rögtönzött halvásár van, egészen véletlenül bukkantam rá, kisebb csoportosulást felfedezve messzirõl, a halászok vödrökben meg ládákban, vagy éppen csónakból iziben piacra dobják a hajnali fogást, ott a szemed elõtt pucolva a tengeri sünt, angolnát, polipot, tintahalat, minden él és mozog, érdekes módon valamiért csak férfiak voltak a vevõk között is, az asszonyok nem jönnek ki halért. Helyi "köjál" nemigen mutatkozik, de minek is, ennél frissebb már nem is lehetne az áru, mint itt, ezen a piacon, nem kell ide semmiféle idióta szabályozás.



Komoly szakértelem és szent áhitat mutatkozik a vásározó férfiak arcán, láthatóan társasági esemény is ez a reggeli halvásár, ha ott laknék, én sem hagynám ki soha. Mégiscsak a szabad piac az egyik legigazabb hely a világon.

Imola

Úgy alakult, hogy keresztapa lettem, és éppen pont Egerben: keresnünk kellett egy helyet, ahol ezt megünnepelhetjük. Végül az Imolára esett a választás, amirõl már sok jót lehetett hallani. Nem bántuk meg. Én savanyú pacallevest ettem, ami egészen kiváló volt, majd pedig báránycombot szalonnás káposztával, ami szintén. Úgy érzem, hogy keresztapaként gondoskodnom kell majd a keresztlányom megfelelõ gasztronómiai neveltetésérõl is, szóval megkezdtem a munkálkodást, igaz, õ csak anyatejet evett. :-)



Gondolkodtam még a konyhán, mi rosszat mondhatnék rá: kicsit óvatos, nem elég merész, nem elég nagy étkû, minden rendben van részeiben és egészében is, de nem lehet felkiáltani, hogy ez az! Valahogy nem üt szíven. No persze ilyenbõl kéne 100 a magyar ugaron, ennek a minõségbeli igényességnek kéne lenni az etalonnak.
Szóval nyugodtan tessék bemenni ide, nem lesz csalódás, ha olyan lesz a jövõben is, mint amilyen az Úr 2010-ik esztendejében, Ádvent második vasárnapján volt.

Weinorgel

Véletlenül bukkantuk rá a Belvárosban (1010 Wien - Bäckerstraße 2) erre a kis hangulatos borbárra, a Figlmüllerben akartunk rántotthúst enni, de annyi turista várt bebocsátásra, japcsik ezren, hogy elment a kedvem a helytõl. Ezért inkább beültünk borozni a szomszédba: pöttömnyi helység, nagyon régi méteres falakkal, pár asztal csak, meg egy hosszú bárpult, mindenki elõtt ingyen mogyoró, a héját a padlóra (!) kell szórni.



Ennyit a bécsiek németességérõl, nagyon belazultak az utóbbi egy-két évtizedben, zajlik az bécsiek eldéliesedése, ami szerintem jó. Ami még érdekes, hogy az egész kis hely dohányzó, az osztrákok sokkal lazábban kezelik ezt a dohányzó/nem dohányzó kérdést, mint akár az olaszok, vagy máshol az EU-ban, érdekes, hogy ebben is lezserebbek. (Mondom ezt úgy, hogy engem az sem zavar, ha szabad, és az sem, ha tiltott a dohányzás - döntse el a tulaj.)

A borokról: fõleg osztrákok vannak, úgy kb. 15-15 fehér és vörös, minden kérhetõ pohárral, 1,5-4 euróig mennek az árak, van sonka- meg sajttál és slussz. Minimál kínálat, de azt nagyon jól hozza, és az egész hangulata oldott, nagyon laza. Jó hely, na, még tuti visszatérek a Weinorgelbe. És a név is bejön: bororgia.

Coffe Cat

A Coffee Cat egy kávézó a Ó utcában, 44-es szám alatt. Semmi különös, csak igen jó kávét fõznek, ami nagyon nagy szó, mivel kevés helyen lehet jót inni Budapesten. Beleolvastam a kávézó blogjába, ugyanannál a bécsi pörkölõnél járt kávét venni, ahol a minap én is voltam. Sõt, ugyanazt a kubai kávét vette! :-) Kicsi a világ.




Ha egy picit körülnézünk a kávézó honlapján, kivehetõ, hogy igen széles törzsvendég köre van, környékbeli tánctanár, sminkes, könyvkötõ, asszisztens, svéd diák, olasz úr, lakó az Ó utcából, indonéz vendéglõs hölgy, gobelin-készítõ, bíró, ruhaboltos stb. - sokan sokfélék, és ez milyen frankó, hogy egy ilyen közösségszervezõ élettérré tud nõni a pindurka kávézó. Budapesten, a Terézvárosban, ami szigetszerûen, kezdeti formában mintha amolyan latin-negyed alakot öltene egyes, a Körúton belüli részeiben. Éljen!

Szende Pál újratöltve

(bezárt)

Többször voltam már a Névtelen Olaszban, és nem tudok betelni vele. Az üzleti modellje továbbra is rejtély, hogy miért nem hírdeti magát legalább az utcafronton, viszont nagyon jól fõznek, ízléses, szolíd az egész hely, úgy ahogy van, semmi flinc-flanc, semmi fölösleges ciráda, nincsen üzleties erõlködés, bizniszmenü és tsai. Szõröstül-bõröstül oké. Olyan, mint amikor valaki kedvbõl ûzi a vendéglátást és nem haszonért, ezért is furcsa - és félõ, hogy majd megszûnik. Voltam valakivel, akinek aznap rizst kellett ennie, mert keményítõ fogyasztását diktálta a diéta, éppen nem volt rizses étel, kérésre simán összedobtak egy cukkínis-vargányás rizottót (éppen ráláttunk a konyhára, ahol friss apró cukkíni figyelt, a hûtõpultban meg vargánya), sõt, láttam, hogy más vendégeknek is vittek ki belõle kis tálkán kóstolót, mint a séf ajándékát, ha már csinált nekünk. És olyan is lett, amilyennek lennie kell. Ha még soha nem jártam volna itt, és soha nem ettem volna jót, frisset, ahogy szinte mindig, akkor is levett volna a lábamról ez az apróság. Nem szenzáció, nem attrakció a hely, ez csak egy egyszerû, kifõzde, amolyan szerény hétköznapi csoda ott, ahol nem is várnád. Pesten.



Az alap olasz kajákon kívül ilyet is tud: elõételnek libamáj friss fügével.

Balga belga

Egyik este beugrottunk egy sörre a budai rakparton lévõ belga sörözõbe. Nos, kértünk egy "belga" hidegtálat, egyrészt semmi belga nem volt rajta, igénytelenül összedobott kolbászok, sonkák, valami humuszkrém meg az obligát fél kiló lilahagyma-karika, miért gondolják egyes helyeken, hogy az a menõ, ha egy csomó lilahagymát odavágnak?, másrészt rádobtak egy halom "vajat", ami még érthetõ lett volna, hiszen piritóst is adtak hozzá, bolti tartóskenyérbõl..., viszont a vajnak kinézõ valami a legrosszabb ipari margarin volt, ehetetlen szemét. Kvázi gépzsír. Hogy képzelik, hogy margarint adnak vaj helyett? Még ha ágyút... Egyáltalán, hogy kerül a konyha közelébe a margarin, ami úgy ahogy van hulladékanyag? Asszem ide se megyek be soha többet az életben, ahol margarint használnak, ott mindenféle egyéb aljasságra képesek.

Múzeum Kávéház

Õsrégi intézmény a Nemzeti Múzeum mellett - még akkor nyílt meg, amikor a XIX. század végén a szomszédban volt a Képviselõház, gondolom, a képviselõ urak annó sokat ebédeztek itt. Ennek ellenére életemben tán egyszer voltam benne korábban, mindig drága és elõkelõ helynek számított, még az ántivilágban is, ezért nem jutottam el oda tán - gimnazista, egyetemista koromban a Csendesbe jártam a környéken, persze nem is annyira enni, hanem sörözni... Régóta hallottam, hogy jól fõznek, évek óta terveztem egy ebédet vagy vacsorát, de mindig máshogy alakult. Most végre rászántunk magunkat, és ettünk egyet benne. Igazi klasszikus polgári vendéglõ belsõ, amibõl igen kevés van már Pesten, nagy, tágas terekekkel, elegáns szervízzel, ruhatáros nénivel, kimért, udvarias, régivágású férfi pincérekkel, zongorával. Olyan idõutazás érzése van itt az embernek, tán úgy 100 évvel ezelõttre, a régi lassú idõkbe. Pedig a konyha friss és modern, nem is ettünk rosszat – pl. életem egyik legfinomabb párolt mángoldját. (Egyébként olasz import alapanyag, megismerem. Nálunk miért nem lehet kapni ilyen zsenge mángoldot?) Árfekvés elég ütõs, fõételek 2500-5500 között, kicsit sokallom, persze nem mindennapi étkezésre kitalált hely, talán ha külföldi vendégekkel jönne ide az ember, ezt a helyet lehet vállalni és fel is vonulnak magyar konyha klasszikusai, különösen a libamájra vannak ráhasalva. Nem szerettem bele, nekem túl elegáns és hideg, de nincsen benne hiba. Jó, hogy van.



Békebeli húslé.
Feketepont, hogy a tányérban úszó csontszeletben alig volt velõ.

A névtelen olasz

(bezárt)

Van egy kis névtelen olasz a Szende Pál utcában, közvetlenül a Pénzügyminisztérium (bocs, már nem létezik, ugye, sóval behintették még a nevét is, irgumburgum pénzügyi szemlélet) mellett, szó szerint névtelen, neve nincs, az sincs kiírva, hogy Vendéglõ vagy Ristorante, kívülrõl semmi nem látszik, nekem is úgy susogták, hogy van. Jót susogtak.



Két olasz csávó nyomja a konyhát, két talján Stan és Pan, egy nagy dagi és egy kicsi sovány, étlap nincsen, fõznek minden nap, amit reggel frissen kapnak a piacon, van 4-5 elõétel, ugyanannyi tészta meg fõétel és 2-3 desszert. Ennyi elég is. Én egy olasz klasszikust, a vitello tonnatót próbáltam ki, aztán rókagombás tésztát, ezek rendben voltak, tészta frankón kõkeményre fõzve, ahogy kell, fõételt már nem tudtam enni, desszertre gondoltam, aztán amikor a pincér elmondta, hogy van báránymáj, akkor májat rendeltem desszertnek. Minden nélkül, csak úgy hagymásan, kis ecettel, az is jól volt elkészítve, alig sütve, kicsit véresen, tudjátok, a májat nagyon könnyû túlsütni, elrontani.

Jól fõznek. Kicsit drága (pl. tészta 1600), de hát istenem, a város közepén vagyunk, turista fertõzött övezet, belefér. Az üzleti modell viszont rejtély, semmi reklám, mintha nem is akarnának vendéget, vagy ami még eszembe jutott, hogy pár Pesten dolgozó olasznak nyitották, hogy legyen hol rendes kaját enniük? Tán a szomszéd Coin fõnökeinek? (Pesten nem könnyû autentikus olasz kaját enni, talán ha 4-5 helyen lehet.) Mert azt nem hinném, hogy a Növekedésügyi Minisztérium dógozóira hajtanának, noha nem volna rossz egy ilyen minisztériumi menza. A mesében...

Szóval hajrá névtelen olasz, engem ezzel a báránymájjal megfõztek. Szinte irigylem a környéken dolgozókat. De csak emiatt. :-)

Trattoria "Lumache" - avagy a csigás tészta története

900 km lenyomása után megérkeztünk Reggio Emiliába, jó fáradtan be a szállodába, majd este egy vendéglõt kerestünk. Hosszabb tekergés után megtaláltam ezt a szimpatikus kis trattoriát, kockás abroszos hangulatos hely, jó lesz, üljünk be. Persze egész nap a piacon járt a fejem (mikor nem?), kell 2-3 nap, hogy kiürüljön a gondolataim közül, na mondom, gyorsítsuk fel a folyamatot és rendeljünk egy üveg bort.



Mit együnk?
Valami helyi specialitás van?
Aszondja a pincér, hogy persze, pasta con lumache. Kicsit tudok olaszul, sose tanultam, de a szárd rokonok között felszedtem, meg persze a latintudásom is segít, de ez a lumache valahogy nem ugrott be, hogy micsoda. Kérdezem a pincért, hogy mi az a lumache? Elkezd magyarázni, hogy egy állat, az erdõben így (kígyómozgást mutat) csúszik-mászik, na, akkor ez biztos valami kígyó vagy sikló, a fenének van kedve azt enni, de nem égethetem le magamat, hogy gyáva turista vagyok, aki nem eszi meg a helyi specialitást, oké, jöjjön a lumache. Csak nem halok bele!



Ki is jött szépen a "siklós tészta", amikor Veermedve kolléga megcsörget, mi a jóisten lehet, összedõlt a világ? Szóval felhívott, hogy jó nagy beszakadás van az amcsiknál, már -5% a Russel, megbeszéltük gyorsan a megbeszélendõket, aztán kérdezem tõle, hogy mit is jelent az az angol szó, hogy snail? Mert látom az angol étlapon, hogy így fordítják a lumache-t és nem ugrik be hirtelen. Csigát, mondja, ja tényleg, na basszus, csigát fogok enni! Megettem derekasan, persze végig azon bosszankodtam, hogy a fenének kell nekem helyi specialitást enni, mindig, majdnem mindig rosszul választok ételt a vendéglõben. Egyébként finom volt, ha nem tudom, hogy csiga, akkor biztos ízlett volna.

Ezek után csak arra vagyok kíváncsi, hogy a szegény csigák miatt szakadt hirtelen 1000 pontot a DOW? Nekem ez már örökre így marad meg az emlékezetemben. :-)

Gold - az übermenza

Elég fura egy hely ez a Gold Bisztró. Lehetne valahol a belvárosban, és akkor beleilleszkedne a város szépen szaporodó, emelkedõ gasztronómiájú, igényes vendéglõinek sorába, ahol minõségi és friss alapanyagokból, jól fõznek, kis étlap, nagy bizalom jegyében. Ez mind igaz a Goldra, viszont egy fitnesszközpontban (!) van a Budafoki úton. Ablak nélküli, félhomályos hely, ahova behallatszik a fallabda pattogása és bekúszik a tornateremszag. Zavaró? Nem annyira, inkább érdekes. Az üzletfilozófia láthatóan az, hogy jó ebédet adjon a környék irodistáinak, esetleg a fitnesszközpont látogatóinak – nem rossz koncepció, hiszen mindkettõ fizetõképes közönség, a Budafoki út és környéke, mint ex-rozsdaövezet, emelkedõben van.

Délben hetente változó menü van, lehet választani 5-6 elõétel (550 Ft), fõfogás ( 980 Ft) és desszert (500 Ft) között, és a három együtt csupán 1590 Ft a Gold-matek szerint. Verhetetlen ár, egy komplett ebédért ez a 6 euró nagyon kevés, hiszen ennyit félkézzel el lehet verni a mekdónácban is, és akkor mit kaptál a pénzedért és felszolgálás sincsen. Ezek szerint ennyibõl is ki lehet hozni a jó kaját? Mert a kaja jó, zöldbablevest, májpástétomot ettünk, aztán parajos rizottót ördöghalfilével, szicíliai bárányragut pecorinóval, majd végül meggyesrétest és amerikai palacsintát, minden fogás kitûnõ volt, az adagok pont jók.

Azt nem értem, hogy ha ez a hely mûködik, megél - és gondolom, nem állami támogatásból tartják fenn magukat - akkor miért nem lehet efféle príma ebédelõhelybõl az országban száz és száz? Ezer? Miért van a plázákban pl. a sok szemétevõ hely, és miért nincsen ilyenbõl több, amikor nem is drágább és sokkal jobb, tehát sokkal olcsóbb?

Visszakanyarodva a Goldra, az apropót a meglátogatására az adta, hogy Józsi hentes a Nagycsarnokban elárulta, hogy báránybelsõségbõl készít sajtot, felfüstöli, és a jövõ héten „az lesz az egyik elõétel a Goldban”. Na mondom, ez kész, ha van egy hely, amelyik hentessel készíttet báránybelsõségbõl sajtot, azt nekem ki kell próbálni, mert az biztos tud valamit. Tud. És olcsó. Tele van a város apró rejtett csodákkal.

Pastrami csalánnal újratöltve

Elég sokszor voltam az elmúlt évben a Pastramiban, útbaesik jövet-menet, megszerettem. Tulajdonképpen nem is konyhája miatt, noha jól fõznek. Éppen azt szeretem benne, hogy nem nagy kulináris etvasz, nem egy ünnep oda bemenni, hanem egyszerû hétköznapi esemény, laza, fesztelen és életteli hely. Lehet ott találkozni valakivel vagy beülni dumálni, gyerekekkel is lehet menni, gyors a kiszolgálás, békés polgári a miliõ. Ha nagyon gondolkodom rajta, akkor sem tudok semmit sem kitalálni, amit másképp kéne csinálni itt, minden úgy jó, ahogy van, tehát eléggé ki van találva a hely.

Legutoljára csalános (!) rizottót ettem, micsoda jó ötlet a szezonalitásra, itt a tavasz, együnk mindenféle friss zöldet, és nagyon finom volt. Annyira kedvet kaptam hozzá, hogy én is szaladok majd a patakpartra zsenge csalánt tépkedni. :-) (Amúgy a csalán tényleg tele van tápanyaggal, pl. a rohasztott csalánlé kiváló trágya.)



Egyébként nagyapám jut eszembe a csalánról, sokszor mesélte, hogy a hadifogságban, a Ladoga-tó partján, tavasszal mindig csalánlevest fõztek, mert nem kaptak semmiféle zöldet, vitaminra pedig nagy szükségük volt. Milyen irtó nagy mázlink van nekünk, hogy ilyen békés korba születtünk, és ilyen körülmények között, mint kulináris érdekességet, ehetjük a csalánt, és nem mint az életbenmaradáshoz szükséges zöldet. Meg kell becsülni az ételt.

Szóval a Pastramiról csak jót.

Beocafe

Érik az embert meglepetések. Lehet, hogy a spekuláció teszi, hiszen ott ez a tulajdonság alapfelszerelés az életbenmaradáshoz, hogy mindennel és mindenkivel szemben kicsit gyanakvó vagyok. Nem vagyok vak hívõje semminek, eszméknek pláne, semmit sem hiszek el, csak amit megtapasztaltam. Jobb a kipróbált régi. Jobbak a hideg tények, mint a buggyant hiedelmek.

Akad egy hely Szentendrén a Szerb utcában, ami elõtt már többször elsétáltam, olasznak hirdeti magát, elegáns kívülrõl, bisztróenteriõr belülrõl, többször azt gondoltam róla, így kívülrõl, hogy tuti mûolasz kopasztó hely, amibõl annyi van mindenfelé, szóval eszembe sem jutott bemenni soha. (Inkább mellé jártunk párszor sörözni, csapolt ír sör van a szomszédban. Azt nehéz elrontani. :-))



Aztán úgy alakult, hogy az utcáról megpillantottam egy ismert embert, nevet inkább nem mondok, csajjal volt, ki tudja, akirõl feltételeztem, hogy van ízlése és csak nem eszik rossz helyen, és egyébként is sokan voltak benne, ezért rászántuk magunkat a családdal, hogy egy próbát megér.

Nos, kár volt elõítéletesnek lenni. Rizottót rendeltem, mert az mindig jó tesztje annak, hogy egy magát olasznak hirdetõ konyha mennyire érti a csíziót, tudja-e krémesre passzírozni a rizst úgy, hogy közben a végére a szemek al dente kemények maradjanak. Érezni-e benne a bort? Érezni-e benne a vajat? A zellert?Nos, ha bort nem is éreztem, de különben rendben volt. Van törekvés a jó fõzésre, és engem az is meggyõzött, amikor a pincér az egyik ételt nem ajánlotta, mert elfogyott a friss spenót. Ennek alapnak kéne lenni, hogy mindenbõl csak friss van. Spenótból, ami országos kedvencem, regényt bírnék írni róla, pláne! Nem reménytelen hely.

Persze akkor miért nem veszi le a spenótos kaját a napi ajánlatból? Vagy ne legyünk maximalisták?

Pizzát is bepróbáltuk, nem fatüzelésû a kemence, de amúgy megütötte a minimális nívót, római módra szép vékony tészta, ropogós szélek, jó fajta paradicsom rajta (nem püré), mozzarella és kis olaj.

Egyszerû kis borlap van pár magyar és pár olasz tétellel, olcsón, pohárral is. Ez is tetszett. Olcsó és jó bort a magyarnak, legtöbb helyen olyan mocsok drága a bor, mintha kartell lenne, mint a bankhitel.

Úgy is mondhatjuk, hogy itt pofáraestem az elõítéletességemmel, itt ez bizonyult irracionalitásnak, szóval a tanulság: ne legyünk elõítéletesek. No nem a piacon. :-)


P.S.: Eköltöztek a Bükköspart 80/a alá.

Szeráj

Megvan?



Szerintem alapintézmény Pesten, a Vigszínházzal szemben ez a török gyorskajálda. Szeretem. Miért? Mert állandó ugyan a kínálat, kis változásokkal, de a minõséget is állandó nívón tartja, nagy a forgalom, és ez garancia arra, hogy minden elég friss, az orrod elõtt sütik a kemencében a kenyeret, öt török gyúrja, elfogadható a döner, sajnos birka-döner nincs, de ezzel nem lehet mit tenni, sajnos Pesten (még?) nem szeretik elegen. Viszont mindig van bárányborda, darált bárány és saslik nyárson, frissen sütik õket parázson, én az esetek döntõ többségében bárányt szoktam enni. Nagyon jó a joghurtos padlizsánkrém, kiválóak a levesek, kedvencem a csípõs saláta, finom az enyhén mentás törtbúza, jók a desszertek, pláne a sült puding, ütõs a kicsi pohárban kínált török tea:



Tele is van a hely állandóan, dél-egy körül jó nagy sorokat kell kiállni, és ami még fontos, éjjel is nyitva van. Szép a beltér, tisztaság és rend van, most már a törökök foglalták el az egész területet, régebben, ha valaki még emlékszik, volt itt velük társtulajban egy kínai-büfé is, még régebben pedig „paprika-lánc” (magyaros kajákat áruló gyorsétkezde) volt a helyén, tán még a rendszerváltás elõtt, hurka-kolbász-melegszendvics rémlik fel az idõ homályából, ettem is benne többször - ami gyorsan bebukott.

A Szeráj állandó. Jó, hogy van valami állandó Pesten, ahol gyorsan és nem túl drágán lehet jót enni. És ugyanazok a török faszik nyomják a boltot évek (évtizedek?) óta, külsõ szemlélõ számára tisztességesen.

Na szóval, hajrá Szeráj.

Trattoria Nennella

Napoli, Vico Lungo Teatro Nuovo 105


Hogyan írjam ezt meg? Százszor belefogtam, de sose sikerült, Ciro Nennella helye Nápolyban olyan, hogy kevés hozzá a szó, el kell menni kipróbálni, ezt látni kell.

A hely maga egy egyszerû, "kis piszkos" kifõzde, rohadt olcsó (elõtétel 2,5, fõétel 4-5 euró) , és mindig rohadtul tele van, jó a konyha, és állandó az ordibálós cirkusz meg a mûsor. :-)



Kaja: gyors és egyszerû, népkonyha, nagyon friss alapanyagokból, a piac egy köpésre van, a tenger meg két köpésre, hogy ne lenne minden friss? Tészta belsõséggel, pl. vesével (!), tészta krumplival, sok zöldség, saláták, padlizsán, cukkini, párolt répa, friarielli, spenót, brokkoli, sok hal, olcsó asztali bor, mûanyag pohár, vastaghéjú kovászos házikenyér. Plebejus gasztromennyország.



Sokan haza is visznek, szóval árban úgy kell versenyképesnek lenni a szegény város csóró negyedében, hogy a mama fõztje a konkurencia. A Ciro-show a felszín, a mély azonban az éhes emberek megetetése, jókedvûen, gyorsan és olcsón. Fizetés elég mókásan megy, árak a bejáratnál a falon krétával, étlapon nem, az egész inkább saccra történik. Ciró, ha nagynehezen elõkerül, mond egy árat, hogy aszondja:

- Ketten ettetek? Na jó, akkor 14.
- De bor is volt.
- Ne vitatkozzál, basszus, 14!

Egy olasz csóka így írja le a fizetési processzust:

Passa il cameriere a cui chiediamo il conto. Lui si guarda un pò in giro e poi comincia ad urlare: "Ciroooo, Cirooooo alla cassa". Arriava Ciro, stavolta in veste di cassiere e ci chiede: "che avete preso" e noi:"3 primi, 3 secondi, 3 contorni acqua e vino". E lui: "24 €". L'uno? No 8€ a testa per tre persone. E si perchè raramente abbiamo pagato 10€ a testa e se poi c'è l'attesa fuori e noi tre chiacchieriamo un pò troppo lui ti viene vicino e dice: "ragazzi, avete finito? Se ve ne andate subito vi faccio lo sconto" e rischiamo di pagare ancora meno.

24 euró három fõre itallal együtt tényleg bagó, szinte ingyen van, olyan, mintha meghívtak volna.

Arcade Bisztró

Buda, Kiss János Altábornagy utca. (bezárt)

Nos, ennek a helynek nálam súlyos múltja van. Negyedikes gimnazista koromban, aztán meg katonaként, tehát 1985-87 között rengeteget söröztem itt, akkoriban még "Májas" volt a mûintézmény neve, csapoltak sört (14 Ft/korsó!!), volt unicum, volt tatárbifsztek, volt szerelem, ennél mi kell több? Rengeteg sör lecsúszott itt a torkomon, 4-5 volt a minimum alkalmanként. :-)

Azóta már nem járok sörözni, viszont enni igen, szóval a minap itt kajáltam valakivel, kiváló boros nemzetség sarja, ebédidõ, diszkrét bisztrós enteriõr, roppant készséges kiszolgáló személyzet, kimért elegancia. Az árak borsosak, és ahogy elnézem, fõleg üzletemberek találkozóhelye így délidõn, akiket mintha nem csak azért nem zavarna az ár, mert meg tudják fizetni, de garancia is arra, hogy a nem hasonszõrû árérzéketlenek kívül maradjanak, van egyfajta klubjelleg ezért. A konyha a szokásos trendi finomkodó/menõ világstílust hozza, kiemelten válogatott alapanyagok, francia csirke, argentín marha, jó minõség, szép tányérok, bár az adagok pofátlanul törpék. A bor iszonyú drága. Tulajdonképpen minden rendben van itt, jókat ettem, de valahogy sosem éreztem magam igazán jól, feszengtem, pedig nem vagyok egy feszengõs. Tán a közönség teszi? Tán a túl elõkelõ, túl finomkodó miliõ? Nem tudom, lehetséges. Sokszor nagyon nehéz megmondani, mi zavar az egyik helyen és mitõl érzem magam otthon a másik helyen. A Májasban nem volt ilyen gondom.

Híres emberekbe itt nem nehéz belefutni, ezúttal egy volt miniszterelnök kajált a másik asztalnál, ha jól hallottam, bélszínt rendelt, a 100 napos programos úriember.
Másik alkalommal meg valami giga ingatlanberuházást vitattak meg mellettem a másik oldalon politizáló fontos urak. Lehet, hogy ebbõl sok nekem az Arcade-ban, a nyakkendõs elõkelõségbõl, és ezen nem segít, hogy jó a konyha.

Átellenben van viszont egy jóféle tejbolt, altatható zsíros házitejjel. Nos, az igen. Elfogultságot jelentek be, ismerem a tejüzem tulaját, egyszer meg is vesztegetett egy vödör tejtermékkel. :-)

Osteria Étterem

Régóta húzódott már, hogy kipróbáljam ezt a kis olaszt, amirõl sok jót hallottam, de valahogy sose akart összejönni, hogy elmenjek oda, tán mert a Dohány utca valahogy mindig kiesik, ritkán járok arra, most végre sikerült.

Várhattam volna még vele. Igazán nem vagyok nagyon nagy igényû egy vendéglõvel, alapvetõen azt szeretném, hogy érezzem jól magam, ez itt nem sikerült. Miért? Több oka van, a beltér rideg, egyáltalán nem olyan, mint egy osteriában (=egyszerû olasz kisvendéglõ, kvázi kifõzde) lennie kéne, és nem azért, mert nem volt elég chiantis palack a falakon vagy hasonlók, egyszerûen rideg a berendezés. A kiszolgálás feszélyezett. Ismeritek azt, amikor ugyan mindig ott van a pincér, de valahogy zavaró a jelenléte? A kaja elég finomkodó, viszont drága. Az ebéd mélypontja az volt, amikor a fõfogásként kirendelt, ricottás, füstölt kardhalas gnocchi megérkezett, azt hittem, rosszul látok, négy (!) grízgaluska méretû gnocchi árválkodott valami zöld szószban, kardhal látható formában sehol, ez még elõételnek is vicc, a vendég éhségének megcsúfolása. A pincércsaj látta is az arcomon az önkéntelen szörnyülködést, javasolta, hogy talán rendeljek még valamit, köszi az odaadást, csókoltatom a szakácsot. Egy osteria nem ilyen. Ha a jóisten is úgy akarja, nemsoká eljutok Nápolyba, majd onnan beszámolok róla, milyen is a jó kaja egy rendes, sima kis osteriában. Olcsó, egyszerû, jó és sok.

Summa summárum, kulináris dekadencia, jó drágán - gasztromajmok megszívatására. :-)

P.S.: A klotyóban baromi hideg volt, nekem kellett feltekerni a fûtést...

Gyradiko, a görög

Egy kis büfé a Királyok útja, Pünkösdfürdõ utca keresztezõdésében, Békásmegyeren.



Mit keres a büfé az asztalon? Hogy jön a képbe? Úgy jön, hogy pár éve a Corában összefutottam egy régesrégen nem látott ismerõsömmel, a göröggel (Ghavrilosz), aki gimiben osztálytársam volt. Roppant nagy arc volt, egyrészt vastagon szõrös volt már, amikor mi, fiúk, még nem, ez persze tekintélyt parancsolt, másrészt a sulit nagy ívben, ki is lógott a belvárosi eredményorientált elitgimnáziumból, viszont csomó lóvéja volt, asszem tolmácsolt vagy mi, ezerszer meghívott a Csendesbe sörözni, ezért rengeteg sörrel jövök még neki az idõk végezetéig.

Nos, anyukájával vásárolgattak, és elmondta, hogy van egy kis Tavernája Békáson, a Gyradiko. Nocsak, hamar be is ugrottam hozzá, és idõnként, nem túl gyakran, elõfordulok arrafelé. Mit lehet tudni róla? Nem egy kifinomult felsõgasztronómia, de itt nem is lehet (Békás) és nem is kell: itt a mekdónáccal kell versenyezni, hogy inkább egyenek a népek egy gíroszt mint hamburgert, és azt ízzé-porrá is veri. Annyiban különleges, hogy szerintem hasonlóan autektikus görög kajálda (nem vendéglõ, inkább kifõzde jellegû) nincsen Magyarországon. A kaja autentikus, még a joghurt is "otthonról" jön, és olyan nívójú a hely, mint amilyennek egy büfének lennie kell, nem több, nem kevesebb, egyszerû, semmi flikk-flakk. Egy kis görög fíling, pláne, ha Ghavrilosz is bent van. Tényleg nagyon sok sörrel lógok még neki, van mit törlesztenem, be kéne megint ugrani hozzá valamikor…

Ja, be is van szentelve az üzlet, megnyugtató, nem? :-)

Plachutta

Rohadt hideg van, szürke Ádvent a forgatagos Bécsben (= Budapest tiszta és rendezett változatban, a világ egyik legélhetõbb helye), ha a kezünk már ráfagy a puncsos pohárra, hova menjünk be ebédelni és melegedni? Kézenfekvõ ötlet a Plachutta.




Mit tud a Plachutta? Tudja az echte bécsi konyhát hozni, ami nekünk, keleti szomszédnak rokon: húsleves, tányérhús, bécsi szelet, császármorzsa. Húslevesben és tányérhúsban (fõtt marha) nagyott ott van a hely, igazi lélekmelegítõ egy erõs húslé télvíz idején, aztán meg egy kis velõ pirítóssal, majd pedig a fõtt hús almapürés tormával.



Nem egy reformkonyha, de ilyenkor nem is kell. Szolíd, elegáns, kiszámítható, szeretik is a sógorok, és a külföldieket sem éri csalódás a zsúfolt Plachuttában. Egyébként az osztrák alapkonyha is ugyanolyan kidobnivalóan ósdi, mint a magyar, mindent sütnek meg szétfõznek, alig van friss vagy nyers komponens benne, de ezt olyan megnyugtató kultúráltsággal, szeretnivaló tisztasággal és nosztalgiával csinálják, hogy megbocsátja az ember.

Egy évben egyszer. :-)

Azért ha van választási lehetõség, és nem lélekmelegítõ kalóriára gyúrok, akkor "osztrák kaja" helyett inkább beugrok az állandóan pörgõ Naschmarkt valamelyik halas kajáldájába, sokkal jobban feldobja még a szürke Ádventet is egy ilyen színes csalogató pult. Hogy ez nem osztrák és nem tipikus bécsi és minek Bécsben tengeri dolgokat enni? Kit érdekel, hogy nem "bécsi"? Mi az, hogy "bécsi"? A török hentes is bécsi, az olasz halas is bécsi, az indiai fûszeres is bécsi, a kínai büfé is bécsi. Pont ez a nagy, színes, jókedvû, toleráns globalista kavalkád a bécsi, mindenki kiválaszthatja magának belõle azt, amit akar. Nekem egyik nap a Plachutta a bécsi, másik nap a Naschmarkt a bécsi. Azért ez utóbbi többször, hiába, a piac a világ köldöke.


Vapiano due

Most nyílt egy új Vapiano Pesten, Budán. :-) (Most= 2009.12.01. Az elsõ nap bepróbáltam, szóval ez az elérhetõ legfrissebb beszámoló róla. Hja, az olvasóért mindent. :-))
A Kolosy téren nyílt nagyon szép helyen, szemben a templommal.

Ismeritek a Vapiano-t? Egy nemzetközi gyorsétterem lánc, és az általam kipróbáltak közül a legjobb, legszellemesebb, elsõsorban gyors és frissen fõtt olasz tésztákra van rácuppanva, jó minõségben, a szemed elõtt csinálják, nem titokban, nem hátul, hanem ott az orrod elõtt, kér bele erõset?, jöhet a bors?, még paradicsomot?, kér parmezánt? - baromi gyorsan, frissen, helyben gyúrt tésztát kifõzve két perc alatt, és rendesen al dentére, olívaolajjal. Van-e jobb kaja egy gyors ebédre, mint a fõtt tészta? Nem sok, laktató, és hamar lecsúszik, nem alszol el tõle - én mondjuk elfogult tészta fanatikus vagyok, naponta többször tudnám enni, amit Federico Fellini így mondott el:

"La vita e una combinazione di magia e pasta."

Az asztalokon friss bazsalikom és olajok. Szép világos, szellõs beltér, gondosan koncepcionált, letisztult berendezéssel. Árak: alap tészta 1250, alap pizza 1250, kicsit turbósabb 1500 körül, rákokkal kicsivel 2000 fölött, szerintem oké. Nem olcsó, de nem is szemét.



Szóval nekem bejön a Vapiano, ha gyorskajára vágyom - ritkán - , még ez a leglassabb. (A hely neve is erre próbál utalni.) S mivel gyakran járok Óbudán, örülök a helynek, pláne, hogy az összes gyerek szereti a tésztaféléket, jó hétvégi családi kompromisszum lesz beugrani ebédre a Vapianóba. És örülök, ha a gyerkõcök olyan helyet szeretnek, olyan hely lesz fasza trendi, ahol azért igényes a kaja, nem egy meki, mert itt kezdõdik el, hogy aztán jobban figyeljenek majd arra, mit esznek meg felnõtt korukban. Gyorskajáldába jobban be lehet húzni még a kamaszokat is, nem szeretik a feszélyezett vendéglõ hangulatot. Majd késõbb. :-)



És még egy dolog, amivel kiérdemli az örömöt, hogy megnyílt: válságban terjeszkedik a cég, amikor sorra buknak be a helyek és a konkurrencia gyenge, az ilyen tökös anticiklikus mentalitásért jár a siker. Jókedvû hely, na.

P.S.: Ezt a plusz infót kaptam egy levélbõl:

"A Vapiano-s cikkhez lenne egy kis adalékom: sajnos úgy néz ki nem felhõtlen a terjeszkedés, ugyanis az új étterem a pár hete bezárt Debreceni étterem berendezését használta fel, így Debrecen Vapiano nélkül maradt, amit õszintén sajnálok.
(hogy Debrecen miért nem képes eltartani egy Vapiano kategóriás helyet, az egy másik szomorú történet lenne)"

Tenkes újra

Az õsz már megint Villányba vonzott, és persze, hogy a Tenkes csárda se maradhatott ki. Szép, kövér fényû október, a levegõben cefreszag, lusta legyek, terasz. Boldog, békebeli Magyarország továbbra is, kedves pincérekkel, sírnivalóan isteni, kemencében sült kukoricás kenyérrel (annyira jó volt, hogy mellette a libamájpástétom futottak még, a kenyérhez ettem a májat és nem a májhoz a kenyeret), ezúttal nem olyan emlékezetes ételekkel, mint legutóbb. Azért az orjaleves, pedig nem szeretem annyira, még mindig nagyon ott van. És szervírozásban is, piros szedõlábos, külön tányéron a csont, házi torma. Az étlap legvadabb tétele amúgy az elõételek között szerepelt, hideg konyakos (!) agyvelõ, nem mertem bevállalni. :-)



A hangszórókból halkan mezõségi táncok (rendre kiráz tõle a hideg), Kossuth-nóta, gáboráronrézágyúja, amit itt nagyon szeretek, illik ide, csuhaj. :-) Nem romlott el a hely, ha ez volna a magyar csárda etalonja és ez lenne a minimum, marha jó lenne, persze egyelõre álmodik a nyomor. De örüljünk, hogy van a Tenkes, a miénk - és nem vallunk szégyent vele.

Fõleg ha nem vagyunk olyan parasztok, hogy lelopjuk a virágot... Az osztatlan lelkesedésbe egy kis bugris rögvalóság. Most komolyan, milyen lelkivilágú lehet az, aki egy vendéglõ parkolójából muskátlit lop? 2009-et írunk, 20 év piacgazdaság nem volt elég, hogy kialakuljon a magántulajdon tisztelete.

Pomo D'oro

Ez ugye szinte kötelezõ darab. Talán ezért is nem írtam róla eddig, mert annyira egyértelmû, hogy aki szereti az olaszt, annak nem megkerülhetõ Pesten a Pomo D'Oro. "Menjünk a Pomo D'Oróba"? Erre simán lehet a válasz igen, mert sose ettem ott rosszat. Igaz, annyira fel se izgatott a hely, talán azért, mert mindig túl sok a celebritás benne, nagyon ismert, nagyon híres hely, és ezért nem eléggé fesztelen. Mondjuk az bírtam, hogy amikor utoljára ott ettem, Donald Sutherland (!) libbent be az ajtón...


Ami miatt mégis írok róla, az a fura ötlet, hogy a tulaj, Gianni, a mi olaszunk, mostanában a Lidl (!) reklámarcaként ténykedik. Ez a Lidlnek tuti jó, hiszen láthatóan szeretné felpozícionálni magát a minõségi cuccok forgalmazója kategóriába, és tényleg sokkal jobb minõségû dolgai vannak, mint több nagy láncnak, na de attól messze van, hogy eredeti, kézmûves és friss cuccokat áruljon, tehát nem lehet egy magára valamit adó minõségi olasz vendéglõ elvi beszerzési forrása. Német "spagetti", lengyel "parmezán", magyar "mozzarella", na ne...




Ettõl még persze jó a Pomo D'Oro, magyar olaszban nyilván benne van a top10-ben, fõleg, ha taljánföldrõl hozzák be az alapanyagokat és nem a sarki Lidlbõl. :-)

Kistücsök megint

Hozsanna!
Hozsanna!
Hozsanna!

Ennél bõvebben: ez az a hely Magyarországon, itt és így és ekkor (2009.09.), ami a legjobban tetszik mind a konyháját tekintve, mind a hangulatát tekintve, ahol jót lehet enni, jól lehet lakni, és közben jól érzed magad. Semmi kulináris túlzás, de nagyon minõségi alapanyagok, semmi dekorációs túlzás, szinte szerényen berendezett, de minek is kicsicsázni? Nem a pápa jön ide vendégségbe, hogy aranyküblit kéne tenni a reterátba... Szolídan elõadott nagyon magas minõség, óvatosan becsempészve apró újítások, hogy a konzervatív mezei vendég se riadjon el (anyukádat vagy a nagyit is elviheted), s ezért összességében rettentõen jó ár-érték arány. Nem tudom, meddig marad így, de most ha itt eszel, egyetlen forint sincs elszórva, valódi értéket adnak a pénzedért, és pár órára azt érezheted, hogy milyen barátságos, milyen fasza hely Magyarország, ez az idilli éden. Ha elcsatolták volna a Balatont is, itt lehetne vígasztalódni, hogy legalább a Tücsök megmaradt. :-) Félre a tréfát, nálam ez a hely A vendéglõ. És még egy csomó kaját nem tudtam megkóstolni az étlapról, hiszen nem a szomszédban van, de érdemes ide akár külön is leugrani. Õsszel is szép a Balaton, köríteni kell mellé valami alibi balatoni programot a családnak...



P.S.: Külön bónusz, hogy volt murci. Láttátok volna, hogy nyakalta a jónép! :-)

Babel

Haveri ajánlásra mentem el a Váci utca Nagycsarnok felöli végén lévõ mûintézménybe, az ajánlás úgy szólt, hogy kicsik ugyan az adagok, de brutálisan jó. Utánaszagoltam, tényleg sokan szidták az adagokat, de sokan dícsérték is, hogy milyen jól fõznek.

Nos, a konyhában valóban semmi hiba, ördöngõs ügyességû a szakács, elismerem. Az egész struktúra úgy fest, hogy van három, öt tételbõl álló menüsor, azokat lehet választani, illetve a menükbõl mazsolázni. Irinyópirinyó kulináris remekeket tálalnak eléd, totál minõségi alapanyagokból, nem kérdés, a pincér lelkesen magyaráz, minden fogás után visszakérdez, hogy jó volt-e? Idegesített. Mintha a múzeumban a teremõr néni minden képnél mellém jönne, hogy "tetszik-e?" Igen, de hagyjanak már békén. Az egész hely végig idegesített engem, hideg, nem vendéglõ hangulatú, hanem valamiféle kísérleti mûhelyben érzem magam, ahol állandóan vizslatnak, mint valami tesztalanyt, hogy mennyire ízlik a labor munkájának gyümölcse. Szóval konyha: hûvös ötös. Vendéglátás: szigorú egyes. És itt nem a kiszolgálásra gondolok, azzal nem volt bajom azon túl, hogy tolakodó volt. "Szolgálhatok kenyérrel?". Az ötödik ilyen kérdésre legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy hagyd itt a kosarat, basszus. Az egész hely számomra egy kulináris szélsõségnek tûnik, öncélú kísérletezésnek, jó, hogy van ilyen hely, legyen is, virágozzék minden virág, de nekem nem jön be a forma, nagyon messzire került a szó igazi értelmében vett vendéglátástól.



Arról ne is beszéljünk, hogy a máshol szokásos összeg dupláját hagytam ott, és nem éreztem úgy, hogy megérte, sõt, inkább azt éreztem, hogy ennyit költeni már túlzás, amiért vezekelni kell, lelkiismeret-furdalással jöttem ki a helyrõl.

Amúgy nomen est omen, olyan a hely, amilyen a neve.

Culinaris

Egy röpke ebéd erejéig betértem a Balassi Bálint utcai Culinaris üzlet kajáldájába. Nem vártam sokat, hiszen egy ínyenc élelmiszerlánc éttermétõl nem lehet sokat várni, nem feltétlen jó ómen a két üzlet keveredése. A leszállított elõzetes várakozáshoz képest nem okozott csalódást. Jó a kaja, de bosszantóan indurkapindurka adagok vannak, két ételsort simán végig lehet enni... Azért rászokni nem fogok a helyre, de kipróbálásra, fõleg egy gyors ebédre, érdemes.



Egyébként a Culinaris bolthálózattal nem vagyok kibékülve, akad ugyan, amit csak ott lehet beszerezni Pesten, és egy-két dolog elõfordul jó áron (pl. olívaolajok), azonban a jellemzõ árazást egy szóval tudom leírni: pofátlan. Csomó cucc duplájára van árazva, mint amennyiért máshol kis ügyességgel beszerezhetõ. Mondjuk az is megérdemli, aki itt vesz cukkinit 800-ért, amikor a piacon 200, egy kicsit a hülye, gazdag sznobokra utazik az üzlet, és ezek szerint van belõlük elég. Piac van, ha megél, akkor ügyes - de szeretni ettõl még nem fogom ezt az árpolitikát.

Csak azért tud ilyen pofátlanul drága lenni, mert masszív piaci kereslet híján nincs konkurenciája, próbálná meg Bécsben, lemosnák az asztalról. Bécs igényes alapanyagokban olcsóbb és a nagyobb keresletnek köszönhetõen sokkal szélesebb választékú, nagyobb a verseny, ami mindig alacsonyabb árakat és szélesebb piacot hoz, de ugye nem minden nap éri meg kiugrani a Naschmarktra. A kis piac illikvid és drága, a nagyobb likvid és olcsóbb.

Egy röpke gondolat erejéig vissza a vendéglõjére: meg akartam kérdezni a pincércsajt, nyakán tetkó, hogy a finom spárgás tortellini frissen készült-e, vagy bolti elõhûtött - ilyen rövid, menüszerû étlapokra illene csakis friss kajákat feltenni. Tulajdonképpen költõi a kérdés, nyilván nem friss, hiszen szezonon kívül vagyunk, és aligha fognak ilyenkor is kapható, igen drága perui sprágából töltött tésztát csinálni. Persze ha így egyenesbe' kérdezem, hogy friss-e, úgyis igent mond, úgyhogy trükkhöz folyamodtam.

- Mondja, ez a kitûnõ spárgás tortellini kapható a boltban is?
- Igen.

:-)

Okay Italia

Régi-régi adósságom ez, hiszen egy idõben valósággal törzshelyemmé avanzsált az OK Italia Nyugatinál lévõ részlege, kívülrõl fújtam az étlapot, a 90-es években nagyon sokáig ez volt az egyetlen normális olasz hely a városban, ahol valóban olaszul fõztek. Aztán jöttek konkurensek, és azért is elkoptam a Nyugatitól, mert felújították, túl csicsa lett, szögletes meg fekete tányérok, eltûntek a kedves pincércsajok, (a város legcsinosabb pincércsajai!), és a dizájn miatt rányomtak az árakra 30%-ot. Na ne...

Rég jártam ott, viszont a körúti másik egységbe még be-betérek, ott maradt a dizájn, maradt az egyszerû olasz ristorante érzés - és maradtak a pincércsajok. :-)





A konyha nem kiemelkedõ, de nem nem is kell: stabil minõséget szállít zömmel kommersz alapanyagokból, egy átlag olasz vendéglõ nívóját megüti, pizzában egészen bizonyosan, de néha tésztában is alkot emlékezeteset, szezonális cuccok is vannak olykor. Desszertfront változó minõségû és többnyire elõre elkészített dolgaik vannak. Nem csak csúcs helyekre van szükség egy városban, hanem széles középhadra, ebbe bõven belefér az OK Italia, fesztelen hely, jól is lehet lakni, az árak is elmennek, bár egy-két tételnél kicsit magasnak tûnnek. Na persze taljánföldön nem biztos, hogy beférne a top100 000-be, de ez Budapest. Kiszolgálásra visszatérve, az csillagos ötös. Biztosan nem vagyok objektív. :-)

Azt hülyeségnek és a "brand" lejáratásának tartom és nagy feketepont érte, hogy nyitottak egy gyorsétkezdét a Westendben, mert a tészta lényege, hogy csak és kizárólag FRISSEN fogyasztható, más formában kuka.

Stand

(becsukott)



Friss élmény, lehet, hogy várni kéne vele, a horatiusi nonum prematur annum jegyében, mert még a számban az étel íze, de inkább leírom izibe: egy újabb jó hely Pesten. Sas utca 3, belváros, az oly szépen kupálódó Bazilika környéke. Bisztró hangulat, visszafogott, de tágas belsõ, jól el lehet férni, van tér. Az ebéd menü jellegû, elõétel ill. leves, fõétel, desszert, mindegyiknél háromból lehet választani, és mindez nevetséges 1390 Ft-ért, 5 euróért meg egyenesen röhej. Miért nevetséges? Szép szervízzel, jó minõségben elkészített három fogás ennyiért nevetséges, a mekdónácba nem jössz ki ennyibõl és az mégiscsak szemét kaja kiszolgálás nélkül. Jó, ha iszol egy pohár bort, és gondolom, erre utaznak is, meg kérsz kenyeret, vizet, kávét, könnyen felugrik kopoltyúnként akár a duplájára is, de még akkor is rettentõen megéri, ár-értékben verhetetlen. Mélyen alulértékelt. :-) (Brrr, még viccbõl is milyen rossz leírni ezt az életveszélyes kifejezést.)

Csontlevest ettem, szép sûrû lé kis tésztával, fogkeményre fõzve, hibátlan. Aztán konfitált csülköt babbal, picike adag, de ilyen melegben efféle nehéz ételbõl nem is kell több, teljesen rendben volt. Kértem hozzá kenyeret, le a kappal, nagyon finom kenyerük van. Sárgadinnye fagylalt, semmi probléma. Bor: Orsolya kadarkát ittam a borkereskedõ-bormágus asztaltársaság javallatára, abban sem csalódtam, pedig nem vagyok kadarka fan. Mindig tanul az ember, csak meg kell találni azt, akitõl lehet. :-)

Lelkesítõ tapasztalatok ezek, ha ilyen jó helyek nyílnak, akkor sokat, nagyon sokat fog javulni az élhetõségben Budapest. Hajrá.

Egyetlen fekete pont: a borok túl drágák, de ez mindenhol így van. Nem értem, miért, ez valami összesküvés?

Vissza kell menni többször, majd beszámolok.

Mihályi Desszert Szalon, Vác

Vajon miért van az, hogy a csajok, lányok-asszonyok az édességek és desszertek elsõ számú célközönsége? Felháborodottan tiltakozom, lehet, hogy sok férfi nem szereti a desszerteket, a buták, de én imádom õket. :-) Egy egész univerzumról marad le, aki nem szereti az édességeket.



Vácra amúgy is érdemes kiugrani, egyre szépül és újul ez a pompás fekvésû kisváros, a Mihályi cuki meg egy külön túrát is megér, fantasztikus desszert költeményeket lehet itt találni, könnyûek, szinte légiesek és nagyon szépek. És ami még fontos: csak természetes alapanyagok kerülnek felhasználásra, semmi por meg ipari alapanyag. Igazából mûvészet ez, valódi kultúrális kaland kiülni a teraszára és bekapni valami finomat, pl. egy "Csík somlóit" (micsoda szójáték) és jó kávét inni utána, igen, itt a kávé is iható. Nagyon kevés ilyen igényes hely van Magyarországon, sajnos. Éljen és virágozzék soká!

Árak: 500 pénz körül van egy desszert. Nem kevés, de bõven megéri. Bõven. A szar-szemét nem éri meg a fele árat se, viszont a minõség minden pénzt megér.

Dézsma

(Becsukott)



Egy frissen nyílt hely Szentendrén, a Dézsma utcában. Ominózus hely számomra, mert jó egy évtizede egy ismerõsöm vitt itt egy görög vendéglõt (Sandros néven futott), ami a közönség érdeklõdésének hiányában hamar becsõdölt. Nem volt rossz hely, de nem a konyhája miatt, hanem mert szép volt a belsõ kiképzése, és szerettem, hogy különleges elbánást kapok. :-) Aztán évekig üresen állt a jobb napokat látott épület.

A belsõ most is pompás, megtartottak mindent, ami jó és szép, van pince, galéria, és most már tetõterasz is, ízlésesen felújítva, toszkán stíl. A konyháról, mivel csak egyszer ettem ott, egyelõre sokat nem tudok mondani, az étlap rövid és tömör, ami jó, magyar klasszikusok, pár tészta, óvatos kezdés, de semmi emlékezetes. (Bárány nincs, hal is csak 1. Miért?) Sajnos a hely vezetése lelkes amatõrnek tetszik (kiszolgálás pláne, az erõspaprikát pl. akkor kaptam meg, amikor már megettem a levest..., és csak erõspista volt, megoldhatatlan feladat volna egy füzér paprikát tartani vagy esetleg pár db friss hegyes erõset az ipari egyenkutymász helyett?), félõ, hogy így, ütõsebb koncepció nélkül és a turista hordák vonultatási útvonalain kívül esve nem fogja sokáig bírni, pedig az épített adottságai kifejezetten jók. Ja, desszerthez flakonos mûtejszínhab volt, ezt miért nem lehet elfelejteni???? Olyan nagy dolog friss tejszínt tartani a hûtõben?

Borlap: gáz. Egyrészt vannak rajta nem nevesített tételek, ami a cucializmust idézi (mi az, hogy „Tokaji furmint” ?), másrészt pofátlanul drágák egyes tételek. Bock Ermitázs 5000 HUF, na ne röhögtessenek, ez max. 2500-3000-et ér, pláne, hogy a kaják árfekvése alacsony-közepes, nem értem, hogy képzelik, hogy a bort ekkora haszonkulccsal adják. Ez számos hely betegsége amúgy, irreális árak vannak borban.

Mint lokálpatrióta, drukkolok a helynek, és azért is, mert tisztességes családi vállakozásnak tûnik, nem a szokásos lehúzónak meg pénzmosónak, tehát lehetne örülni a sikerének, de a jószándék nem biztos, hogy elég lesz… Iszonyat egy iparág ez a vendéglõzés, bukni könnyû, nyerni nehéz és amúgy is limitált, hogy mennyit lehet - pontosan az ellenkezõje az ideálisnak, sose lehet nullába húzni a stopot és hátradõlni, hogy innentõl semennyit sem bukhatok, de bármennyit nyerhetek, egyszerûen kezelhetetlen a kockázata, a korlátos potenciálért cserébe. Ezért szerintem õrült vagy hülye, aki belevág a vendéglõzésbe - de szerencsénkre akadnak ilyenek. :-)

Forgó

Ez elég régi pillére a gasztronómiai vitézkedéseimnek, jó húsz éve ettem benne elõször. Az idõk során ugyan külcsínyre megváltozott, a régi pici vendéglõbõl lett egy nagy dunai teraszos, tágas belsõ terû, csoportokat is leültetni bíró, még télen is forgalmas vendéglõ, de a konyhája ehhez képest kevés fejlõdésen ment keresztül. Ami húsz éve abszolút kiemelkedett a komenista gasztrómocsárból, az most kevés a top teljesítményhez, de ez a legbántóbb, amit a Forgóról el tudok mondani, még szép, hiszen mostanában is rendszeresen megfordulok itt, alap hely, ha Bogdányba visz a dolgom, és bizony sokszor visz.

Mit szeretek benne? Szeretem a kiszolgálás állandó minõségét, nagyrészt ugyanazok a pincérek vannak két évtizede, a kis fluktuáció mindig jó bizonyítvány egy vendéglõre: innen nem akar elmenekülni a személyzet, arcát adja a helyhez. Szeretem, hogy a Forgóban jól lehet lakni, emberes adagok vannak. Szeretem a bogdányi húslevest, megszoktam, hogy elég sós, ha semmi nem jut eszembe, azt szoktam kérni, és utána már mindegy is, mi következik. Azt is szeretem, hogy újabban van idényétlap is, pár szezonális fogás, spárgás, vargányás, vagy éppen tökös ételek, télen disznótoros, szilveszter körül malac, tavasszal bárány. Szeretem a nagy teraszát, a sok zöldet.



Az az igazság, hogy alapvetõen nem a konyhájáért megyek, hanem mert szép környezetben, közvetlenül a Duna partján vagyunk, lent homokos strand -, jó társaságban jól akarok lakni. Ha azt vesszük, hogy milyen szinten van az átlagos magyar étkezési kultúra, a Forgó ennél azért jóval magasabban van, de az átlag közönség nívójától nem távolodik el annyira, mint egyes, gasztonomice igényesebb helyek: ez tömegvendéglõ, a jobb fajtából és meg akar élni, és a vékony elitízlésbõl nem lehet. Nem is baj ez, nem lehet minden extrém módon innovatív, és csak marha lassan tolódik el a tömegízlés a kissé modernizáltabb konyha felé. A Forgó szerintem lassacskán, de halad vele. Konzervatív és tisztességes hely.

A nyári szombat-vasárnapokat nem ajánlom, totál telt ház szokott lenni, a konyha pedig sokszor nem bírja a terhelést, lassú, pláne, ha beesik egy turista csoport is.

Ja, nyáron ökörsütés!

Bor: ház bora iható, fröccsnek elmegy. Komolyabb igénnyel a nem különösebben széles borlapról.

Flengi, a malacfalu

Rovinjból Vrsar felé menet feltûnt egy picike falu, álhatott vagy 100 házból, és az út mellett volt benne úgy 8-10 (!) vendéglõ, és mindegyikben egész malacot meg bárányt sütöttek közvetlenül az út mellé, nagy vassütõkbe kihelyezve. Felül a malacka, alul a bárányka:



Direkt lassítva mentem el mellettük, a kint tüsténkedõ malacsütõk azonnal vad hadonászásba kezdtek, hogy tessék, jöjjek oda hozzájuk, parkoljak le ide, az egyik helyen már messzirõl kiabáltak, látva a magyar rendszámot, hogy: "Jónápot!" Málác, málác, málác!". (A fenébe, gondoltam, ez magyarfertõzött terület... :-)) Az elsõ alkalommal nem mentem be egyikbe se, de legközelebb már nem tudtunk ellenállni, ahol a legszebb volt a sült, és a leghangosabban kiabáltak, és a legtöbb volt a vendég, oda bementünk.

Ezek a vendéglõk kábé olyan szintû helyek az isztriai vendéglõi szortimentben elhelyezve, mint a Balcsin a csárdák, de azoknál azért jobbak: az egészben sütött malacok és bárányok miatt. Ez külön tudomány, külön szakértelmet kíván, egész nap kell sütni, hogy belül is jó legyen és kívül ne legyen égett - itthon nem tudják. (Voltam egy borfesztiválon a millenárison, ahol sütöttek egyben malacot, el is rontották, véres maradt belül.) Másrészt hol volna itthon az a vendéglõs, aki nap mint nap bevállalja kockázatát egy egész malac megsütésének? Mert itt be kell vállalni, hiszen a konkurrencia is süt az utcán, tehát ha te nem sütsz, akkor biztosan nem hozzád tér be a vendég, aki éppen az alapján választ, mint én, hogy hol a legszebb a malac vagy a bárány. Elég nagy rizikó... És ezért nem vendéglõsnek jó lenni, hanem vendégnek. Kérdés: mi lesz az el nem adott malaccal, ha minden nap sütnek?

Trükköznek azért ezek a horvátok is rendesen, nekünk pl. nem a nyársról adtak frisset, mert az még nem volt kész, hanem az elõzõ sütésbõl, nem volt rossz, de azért szerencsére a báránynál már észbe kaptam, és szóltam, hogy vagy a frissbõl adnak, vagy nem kérek, na erre aztán kanyarítottak egy jókora darabot... Puha, omlós, szaftos. Remek volt. Egyéb kajákkal nem érdemes próbálkozni, mikrós egyencuccok vannak fõleg, az is bolond, aki ilyen malacos/bárányos helyen mást kér. Itt húst kell enni, sokat, a lényeg, hogy a nyársról kell kérni. Nagyon értik a sütését.

Bor: csak palackozottat! És lehetõleg régiós fajtákat, Malvazia, Teran.

Kiszolgálás: felszínes, de nagyon kedves, mosolygós, barátkozós. A mosoly ingyen van, nálunk ezt miért nem tudják? (Nem csak a vendéglõkben.)

Balbi, Rovinj



Ezért érdemes a jó barátokra hallgatni: Rovinj szakértõ barátom áradozott róla, családias vendéglõ, a mama fõz a pirinyó konyhában, ablakkal az utcára, a lánya meg a veje (vagy a fia meg a menye?), felszolgál. És pontosan így is volt volt, ahogy leírta, a turistakopasztóktól, ismertetõjegyük ugye a fényképes étlap, egy köpésre egy roppant kedves kis hely, lenyûgözõen barátságos kiszolgálással, mosollyal, megfelelõ árakkal, jó ételekkel. Olasz alapok a konyhában, tésztával és fõleg sok hallal, ahogy egész Rovinjban. Biztos etttem már számos helyen, ahol sokkal jobban, kifinomultabban fõznek, de kevés helyen éreztem magam ennyire otthonosan, és ez sokkal fontosabb. 623-as számlára 700-at adtam, és visszajött a pincércsaj, hogy túl sokat ("troppo") adtam! Na ilyet... Amúgy hat fõre (2 felnõtt, 4 gyerek, abból 3 kamasz, ergo kapacitásilag bõven fenõtt), rendben van.



P.S.: Amiben gyenge a hely, az a desszertfront, de ez egész Isztriára érvényes, a választék kicsi, és max. koppintják az olasz desszerteket.

A Pisztrángos Bogdányban

Hej, ez teljesen különleges hely. 11-es út, Pest felõl Dunabogdányból kijövet a jobb oldalon egy tábla vár: FRISS PISZTRÁNG. Járok arrra sokszor, láttam többször, de mondok, mi a szösz, mit keres itt a pisztráng, ami hideg vizet kedvelõ, hegyi hal? (Marha jó sport horgászni rá, de errõl majd máskor.) Mit keres itt lent a lapályon? Biztos fagyasztott szilvásváradi, és bekamuznak, hogy friss, ahogy a magyar ugaron szokás.

No, nagyot koppantam a magyarugaros elõítéletemmel. Nem, ezen a helyen nincs átcseszés a palánkon, ez egy olyan egyszerû, mûanyagszékes szimpla kis útmenti büfé, ahol valóban FRISS pisztrángot sütnek tucatféle módon, grillen is, a köretek nem túl rafináltak és brutálisan túlméretezettek, szó is érhetné õket ezért, de kit érdekel, amikor a lényeg: a hal friss és finom és jól van elkészítve!



Kiderült, hogy a fanatikus fószer, aki gondolom, a tulaj, a Szigeten tenyészti õket, jéghideg, több méter kavicsrétegen szûrt talajvízzel és folyamatos vízcserével (a pesti ivóvízkészlet zöme a Sziget alatt van, ergo a tisztaság garantált) biztosítva a 12-14 fokos vizet és a halaknak szükséges nagy mennyiségû oxigént télen nyáron, ráadásul, állítása szerint, Hollandiából hozza nekik a létezõ legmagasabb minõségû tápot, hogy jó ízû legyen a húsuk 30-40 dekás korukra, hiszen az ízhez a víz minõségén kívül a kulcs, hogy mennyit mozognak és mit esznek. Állati nagy ötlet, el kell mennem majd megnézni a tenyészetet is. Szóval mégiscsak vannak itt kicsi, de jó dolgok, ez egy derék vállakozás, éljen soká. Menjetek Bogdányba, nem baj, hogy egy útmenti büfé, és egyetek friss grillezett pisztrángot! Halat is lehet venni elvitelre (2000 Ft/kg), én tuti rá fogok járni. A jó hal sajnos nagyon ritka Magyarországon.

P.S.: Van füstölt pisztráng is, de 40 percet kell várni rá, mert helyben, frissen (!) füstölik. Legközelebb befizetek rá, legfeljebb a várakozás közben lecsúszik pár pohár bor, na bumm. :-)

Pisztrángos reloaded: bepróbáltam a füstöltet. Az a legjobb, forró füstön feketedett bõr, csodaszép halvány rózsaszín hús. Nagyszerû egyszerûség. Mennem kell még... - és kérjetek egybõl kettõt.

P.S. 2: Kettévált. Az "igazi" Szentendre Papszigeti útra költözött.

Roxane

Valószínûleg soha az életben nem keveredtem volna ide, ha egy ismerõsöm, aki amúgy igen jó ízlésû borkereskedõ, tehát nem laikus gasztrótéren se, olvasván, hogy vendéglõkrõl írok, nem hívja föl rá a figyelmemet azzal, hogy már háromszor(!) járt ott. No, mondok, ha Te háromszor, akkor egyszer én is. Hol is vagyunk? Budapest, Dél-Buda, Tétényi út vidéke, kertváros. Az életben nem jártam erre, mint ahogy a Csorbai útról sem hallottam soha. (Mekkora böhöm ez a város, hogy XXXX év után is találok benne olyan helyet, melyre újként tudok csodálkozni.) Ezúttal egy olasz rokonom sajnos a közeli kórházban idõzött hosszabban, úgyhogy erre vitt az út, elköltöttünk a családdal egy vasárnapi ebédet.

Nos, nem ért csalódás. Belül a mostanában divatos, funkcionális, bauhaus szerû, letisztult beltér, amiért nem rajongok, de nyugodt környezetet ad, azért egy két buddha benézett a falon, nem tudom minek. Kaja világkonyhát mutat, kis magyar alappal (pl. gulyás van), erõs olaszos beütéssel, fõtt tészták, pestó, mozzarellasaláta, ilyesmik - ennek nem annyira örülök, ha olaszt akarok enni, majd elmegyek egy igazi olaszba. Hideg elõételtálat kértünk, ami olasz-magyar kevercs volt, tatárbifsztekkel (elõre bekeverve, sajnos), padlizsánkrémmel, sonkával, pestós paradicsommal, pitával, tulajdonképpen gusztusos volt. Fõételek semmi különös, van madár, hal, kis marha is, nagy hibát egyikkel se vétettek - mondjuk a kacsamellhez sütlkrumpli hülyeség. A hely erõssége azonban nem a konyha, ami inkább csak megbízható, de nem kiemelkedõ, hanem a családias, barátságos, de azért kellõen mértéktartó, tehát balanszírozott kiszolgálás, azért ötös jár. Jól éreztem magam. El lehet menni.

P.S.: Még egy jó ómen a konyhára. Újra kértünk egy pestós gnocchit, 20 perc után a pincér szabódott, hogy mindjárt hozza, de elnézést, mindig frissen készítik. Tõlem aztán ezért nem kell elnézést kérni! :-) Az alap, hogy ne gyári kész kaját toljanak ki elém, amit megvesznek a teszkóban, csak a friss kaja a jó kaja. Szívesen várok a friss gnocchira... És valóban az volt, nem ipari szabályos gombóckákkal, hanem kézzel formázott egyenetlennekkel, ott volt rajtuk a formázó villa nyoma. Ez lenne a normális, hogy mindenhol frissen csinálják, de szerintem Pesten 100 helybõl jó, ha 2-3 olyan akadhat, ahol így tesznek, ilyen alapon a Roxane, de hülye név, na mindegy, benne van a top 2-3%-ban. Túl kevéssel beérjük, vagy becsüljük meg, ami miénk? Változó, hogy mit gondolok, mikor milyen napom van.

Hosteria Toledo

Biztos vannak különb helyek Nápolyban, de erre akadtam rá (még sokat kell dolgoznom Nápoly feltérképezésén), mindig a közelében lakom, és ezért többször visszajárok: megbízható hely és 1951 óta mûködik, ami azért már valami. Pici és szûk, egymásba érnek az asztalok, de ez itt nem zavaró, Nápolyban amúgy is szeretnek közelebb lenni egymáshoz az emberek, mint északabbra. Családias a légkör, a szó nemesebb értelmében - szinte mindenki törzsvendégnek tûnik, túrista szerencsére elég kevés van. Inkább elegáns, relatíve drágább helynek számít a sok lepukkant helyet, olcsó kifõzdét felvonultató negyedben. (Nota bene: azokban is baromi jól fõznek!) Ami elõételben erõsségük, az egyértelmûen az Antipasto Todelo, ez egy tál grillezett-olajos zöldség, padlizsán, citromos-petrezselymes répa (hogy ez milyen király!), paprika, friarielli (fantasztikusan finom keserû zöldségféle), szezonban brokkoli, mikor éppen mi van. Hozzá persze jó nagy lukú, vastaghéjú tipikus nápolyi parasztkenyér dukál, igen jó kenyereik vannak. A halak természetesen frissek, egész Nápolyban kiemelkedõen jó a halellátás, nagyon sok halas van úton-útfélen, nagyon sok halat esznek (persze az olcsóbb fajtákból, a nápolyiak szegények), nem lehet hibázni egyetlen halétellel sem. Sõt, tulajdonképpen hülyeség nem halat, kagylót, rákot ilyesmit enni (frittura di paranza o fragaglie, calamarelle sale e pepe stb.) itt, amikor ez a fõ helyi "termés". Még nagyon sokszor vissza fogok térni, az a gyanúm. Amikor csak tehetem... - hej, ha csak rajtam múlna.

Ja, desszertnek "babá"-t kell enni, ez egy marha egyszerû, rummal meglocsolt piskótaféle, kifejezett nápolyi specialitás.